km/óra
  2020.12.01., kedd  •  Elza napja
Nem ússzák meg az éttermek és a vendéglátóhelyek

Nem ússzák meg az éttermek és a vendéglátóhelyek

Úgynevezett ágazati vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal a hazai éttermek, kocsmák és egyéb vendéglátó-ipari egységek italbeszerzéseinek elemzésére.

A GVH honlapján fellelhető közlemény szerint azután jutottak erre, hogy az elmúlt évek piaci folyamataiból úgy tűnik, a megrendelők nehezen nyitnak új beszállító partnerek felé, és nehézkes a kínált italválaszték bővítése. Ez pedig szűkebb kínálathoz, magasabb fogyasztói árakhoz vezethet, így hosszabb távon károsíthatja a vendégeket.

A Gazdasági Versenyhivatal, szektorra vonatkozó ismeretei alapján az iparágat átszövik az olyan kikötéseket tartalmazó beszállítói megállapodások, amik kizárólagosságra vagy más korlátozásokhoz kötik a megrendelőt. A jelenség jellemzően a széles portfólióval és jelentős tőkeerővel rendelkező italbeszállítóknak kedvez, miközben gátolhatja az új beszállítók piacra lépését, köztük a kisebb magyar szereplők terjeszkedését.

Az ilyen kikötések miatt a versenyhivatal korábban már vizsgálódott a sörpiacon, most pedig az üdítők és egyéb italtermékek piacán folytat versenyfelügyeleti eljárást erőfölénnyel való visszaélés gyanújával. A fentiek eredménye az lehet, hogy csökkentik a termékkínálatot a hazai vendéglátói-pari egységekben, illetve növelhetik az árakat. Az ilyen típusú piaci gyakorlatok hosszabb távon a vendéglátósokra is hátrányosak lehetnek, hiszen az alternatív beszerzési források visszaszorulásával csökkenhet váltási lehetőségük, és növekedhet kiszolgáltatottságuk. Különösen fontosnak tartják most ezt a koronavírus-járvány tükrében, ami súlyosan érinti a vendéglátást.

A vizsgálat során a GVH feltárja az üzleti stratégiákat, ezek hatásait az árakra, valamit a fogyasztói jóllétre. Vizsgálják az alkoholmentes és az alkoholos italkategóriákat is, és ha ezekkel megvannak, egy nyilvános jelentéssel zárják majd le a folyamatot. Ha a vizsgálat piaci torzulásokat tár fel, ezek kezelésére a GVH versenyfelügyeleti eljárást indíthat, ajánlásokat tehet a piac szereplőinek, vagy jelzéssel élhet a jogalkotó felé.

kapcsolódó cikkek
Szlovéniában bezárják a vendéglátóhelyeket, Horvátországban először haladta meg az ezret a fertőzésszám
Szlovéniában bezárják a vendéglátóhelyeket, Horvátországban először haladta meg az ezret a fertőzésszám
Szlovénia erősen fertőzött régióiban bezárják a vendéglátóhelyeket, hogy javítsanak a súlyosbodó járványügyi helyzeten, Horvátországban először haladta meg az ezret az újonnan fertőzöttek napi száma.
Közel 2500 fertőzött  egy nap alatt Ausztriában
Közel 2500 fertőzött egy nap alatt Ausztriában
Az Egészségügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium ma 2435 újonnan regisztrált koronavírus-esetet jelentett be. Ez az eddigi legmagasabb érték, olvasható az orf.at-n.
Kötelező lesz a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is
Kötelező lesz a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken is
Kötelező lesz a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken, sportrendezvényeken is egy hamarosan megjelenő kormányrendelet szerint - írta az Origo csütörtök délután.
címkék

Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
Péntektől változtak a kapcsolattartási szabályok Ausztriában
November 27-től változtak a személyes kapcsolattartás szabályai a kijárási korlátozás idején. Az új rendelet értelmében a közeli hozzátartozók közé csak a szülők, gyermekek és testvérek tartoznak majd, a nagyszülők viszont vigyázhatnak kiskorú unokáikra. Péntektől a háztartások egyszerre csak egy vendéget fogadhatnak, olvasható az orf.at-n.
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
Rendőrautók vettek körbe egy Volvót Szombathely határában – több embert előállítottak a járműből
Kőszeg felé tartott a 86-os és 87-es főút közös szakaszán, Szombathely határában egy Volvo személyautó, amikor hirtelen több rendőrautó kényszerítette megállásra a sofőrt.
Szerdán több szombathelyi utcában is áramszünet várható
Az E.On üzemszüneti értesítője szerint 2020. december 2, án, szerdán reggel 7.30-tól délután 13.30-ig az alábbi területeken lesz áramszünet a hálózat fejlesztése miatt:
legfrissebbek
145 új fertőzött Vasban, 3951 Magyarországon, 154-en meghaltak
3951 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 154 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 7079-ről 7224-re nőtt.
Jeles vadászok és trófeák a múzeum tárlatában
Vadászat - közel a természethez címmel nyílt kiállítás a Savaria Múzeumban. A vadászkamara támogatásával megvalósult tárlat túlnyomórészt a múzeum saját gyűjteményéből származó trófeákat, vadász-emlékeket és eszközöket mutat be. A kiállítás ugyan egyelőre nem látogatható, de az intézmény a közösségi felületein ízelítőt ad a látványos bemutatóból.
200 rászoruló család kap tűzifát Szombathelyen
Hosszú évek jó gyakorlatának megfelelően Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata kályhakész tűzifát biztosít a szociálisan rászoruló szombathelyi személyeknek, családoknak, áll a Városháza közleményében.
Parkolóból kanyarodott Mitsubishi elé egy Renault, egy VW is megrongálódott
A személyi sérülés nélküli baleset a szombathelyi Hollán Ernő utcában történt, ahol nagyobb torlódás alakult ki a csúcsidőben.
Kigyulladt egy autó Sótonyban, a sárvári tűzoltók eloltották a lángokat