km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
Nem reménytelen a Haladás ellenfelének helyzete

Nem reménytelen a Haladás ellenfelének helyzete

A legutóbbi négy hazai találkozóján nem tudott nyerni a Dorogi FC, a Hali vasárnapi ellenfele, így az utolsó helyen tanyáznak. Öt pontra vannak az osztályozót jelentő 18. helytől.

Az őszi 20 fordulót követően is a 20. pozícióban voltak, így ennek megfelelően alakították át a keretüket. A szombathelyi nevelésű Keresztes Krisztán Győrbe, míg Lakatos Csaba az osztrák Draßburghoz igazolt. Szerződtették Preklet Csabát a III. Kerülettől, Király Patrikot Gyirmótról, Hesz Olivért Dunaújvárosból. Kölcsönvették Kotula Mátét Mezőkövesdről és Papp Marcellt Diósgyőrből.

Egy gyirmóti 1–1-gyel indították 2023-at (Szalai József), majd otthon kikaptak az MTK-tól (0–2), Szentlőrincen pedig nem született gól (0–0). Preklet góljával megverték a Szegedet (1–0), és sokáig vezettek a Békéscsaba ellen is egy Szalai-góllal, ám 1–1 lett a meccs vége. Kikaptak Budafokon (0–1) és hazai pályán a Mosonmagyaróvártól is (0–1), miközben Kozármislenyben győztek (1–0, Magyari Szilárd). Azóta viszont nem tudtak nyerni: a Diósgyőr elvitte tőlük a három pontot (0–1). Csákváron (1–1, Sztojka Dominik), valamint a Nyíregyháza ellen is ikszeltek (1–1, Tomás Lénárt). A múlt hétvégén kikaptak Győrben (0–2). Nagyon kevés gól esik a tavaszi találkozóikon: mindössze 6 gólt rúgtak és csak 11-et kaptak. Ugyanez a Halinál: 17–21.

A Dorog az életéért küzd: Barna Gergő ötödik sárga lapja miatt nem játszhat ellenünk. Ősszel a Hali 4–3-ra nyert, méghozzá úgy, hogy a 94. percben szereztük meg a győztes találatot (Molnár Rajmund duplázott, mellette Rácz Barnabás és Derekas Zoltán szereztek gólt).

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.