km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Nem kell bezárni idén a székesfehérvári uszodát, 80 milliót ad rá a kormány

Nem kell bezárni idén a székesfehérvári uszodát, 80 milliót ad rá a kormány

Titokban egyeztetett a kormánnyal Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere, hogy sok várostól eltérően a fehérvári uszodának ne kelljen bezárnia - írta meg tegnap a Telex.

Sikerrel járt, a kormány a Csitáry uszoda főépületének novemberi és decemberi nyitva tartásához 80 millió forintot biztosít, amit a városnak nagyjából 20 millióval kell még kipótolnia.
A korábbi közgyűlési döntést ma módosították is, így az uszoda főépülete idén már biztosan nyitva maradhat, csak a sátrat zárják be. Valószínűleg sokak szívéből szólva fogalmazott így Cser-Palkovics:

Hogy mi következik januártól, azt egyelőre nem tudom Önöknek megmondani.

A poszt további részében arról ír, hogy nincs más hátra, mint előre: az uszoda több milliárdos energetikai felújítása lehet a nehéz energiahelyzet megoldása, így már el is kezdték azt tervezni és előkészíteni, hogy amint lesz fedezet rá, indulhassanak is a munkálatok - a teljes anyag a Telexen olvasható.

Fotó: csitaryuszoda.com

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.