km/óra
  2023.09.25., hétfő  •  Eufrozina, Kende napja
Napokon belül érkeznek a csekkek a Távhőtől, augusztus végéig kell befizetni

Napokon belül érkeznek a csekkek a Távhőtől, augusztus végéig kell befizetni

Változik az éves elszámolás a Távhőnél. A szolgáltató eddig évente több csekket küldött a fogyasztóknak egyesével, most azonban ezeket egyszerre, egy borítékban kapják meg a szombathelyiek. Mindegyiket augusztus végéig kell befizetni. A változás minden fogyasztót érint. Cél a pénzügyi kiszámíthatóság.

 

Napokon belül megkapják az összesített számlát a Távhő ügyfelei közül azok, akik csekken szokták befizetni a díjat. Ők eddig évente többször, különböző időpontokban kapták meg az éves elszámolást, most egyszerre kézbesítik.


Pais-Horváth Szilvia, a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. sajtóreferense az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy ebben az elszámolásban lesz az e havi díj, ami egy külön elszámolás, emellett pedig az éves elszámolás, az egyenletes elszámolás összege is fog szerepelni. Továbbá benne lesz, aki költségosztóval rendelkezik a saját ingatlanában, ennek az elszámolása is, amit a költségosztó cég adataival, segítségével készített el a Távhő.


Tehát ugyan az elszámolást mindenki megkapja, de lesznek, akikhez egy, kettő, vagy három csekk érkezik - ez attól függ, ki, milyen szerződési feltételekkel veszi igénybe a szolgáltatást.


Pais-Horváth Szilvia hozzátette, hogy az a lényeg, hogy ami csekk érkezik, azt mindenkinek be kell fizetni, viszont számolgatni sokat nem kell, ezt a Szombathelyi Távhő elvégezte a fogyasztók részére.


A változtatás célja az előre tervezhető rezsiköltség, a családok pénzügyi stabilitása. 


“A csekket a hónap végéig, augusztus 31-ig kell befizetni, viszont azt is érdemes tudni, hogy annak, akinek esetleg több lesz a számla, a túlfizetés esetén, annak is van lehetősége arra, hogy részletfizetést kérjen a szombathelyi távhőtől. Emailben, telefonon keresztül lehet itt érdeklődni a szombathelyi ügyfélszolgálaton, sőt személyesen is, de mindenképpen időpontfoglalással lehet ezt elintézni” – hangsúlyozta. 


A távhőszolgáltató elérhető telefonon, emailen, vagy az online ügyfélszolgálaton keresztül a www.szomtav.hu oldalon. Ugyanitt az éves elszámolás változásairól is találnak tájékoztatót az érdeklődők.

 


 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.