km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Nagy Márton: az infláció gyakorlatilag összeomlott, már 4 százalék alá szorította vissza a kormány

Nagy Márton: az infláció gyakorlatilag összeomlott, már 4 százalék alá szorította vissza a kormány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2024 januárjában az egy évvel ezelőtti tetőzéséhez képest kevesebb mint hatodára, 3,8 százalékra szorította vissza az infláció mértékét a kormány. Éves alapon a háztartási energia ára 11,3 százalékkal, az üzemanyagok ára 11,9 százalékkal, a tartós fogyasztói cikkek ára 1,4 százalékkal csökkent - emelte ki a legfrisseb adatokat elemezve Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Pénteki közleményében kifejtette, hogy mindössze egy év leforgása alatt az infláció gyakorlatilag összeomlott, így az már nem jelent érdemi problémát a gazdaság szempontjából. A magyar infláció ma már kedvezőbb szintre süllyedt, mint az észteknél (5,0 százalék), a horvátoknál (4,8 százalék), az osztrákoknál (4,3 százalék) vagy a szlovákoknál (4,3 százalék).
    
A nemzetgazdasági miniszter szerint ezt olyan célzott kormányzati intézkedések segítették, mint az online árfigyelő rendszer és a kötelező akciózás.
    
Nagy Márton kifejtette, hogy szeptembertől újra fokozatosan nő a reálbér, azaz egyre többet ér a családok jövedelme. Az alacsony inflációnak és a béremeléseknek köszönhetően pedig 2024-ben akár 6 százalékkal vagy afeletti mértékben is emelkedhetnek a reálkeresetek.
    
Az infláció sikeres visszaszorítását követően a kormány már minden erejével az előtte álló év fő feladatára, a gazdasági növekedés helyreállítására fókuszál. A dinamikus, 4 százalék körüli GDP növekedés eléréséhez tovább kell fokozni a munkaerőpiaci aktivitást, a beruházási rátát 25 százalékos szint felett kell tartani, illetve a fogyasztói bizalom erősítésével és az óvatossági motívum oldásával helyre kell állítani a lakossági fogyasztást - hangsúlyozta a miniszter. Ezt támogatja az is, hogy a kormány korábbi vállalásuk betartására kérte az üzemanyagforgalmazókat, arra, hogy térségi szinten is versenyképes, a régiós középmezőnybe tartozó árszínvonalú üzemanyagokat biztosítsanak.

MTI

Fotó: illusztráció/Pexels
 
kapcsolódó cikkek
Január 1-től fizetős lesz a teljes M0-s
Január 1-től fizetős lesz a teljes M0-s
Ráadásul két olyan megyében is lesz fizetős út, ahol eddig nem volt.
Mintegy 20 százalékkal emelkedik a társasházak közös költsége Szombathelyen is
Mintegy 20 százalékkal emelkedik a társasházak közös költsége Szombathelyen is
Nagyjából 20 százalékkal emelkedik idén a társasházakban élők közös költsége. A drágulás elkerülhetetlen, mert a szolgáltatások ára is nőtt: többe kerül például a biztosítás, a takarítás, a liftek karbantartása és a rágcsálóirtás. Idén új tűzvédelmi szabályzatot is kell alkotni, ez is többletköltséget jelent a lakásszövetkezetek számára.
Péntektől 600 felett lesz ismét a benzin
Péntektől 600 felett lesz ismét a benzin
Megint drágább lesz a tankolás.
Beépül az árakba a fuvardíjak növekedése, és ezt a pénztárcánkon is megérezzük
Beépül az árakba a fuvardíjak növekedése, és ezt a pénztárcánkon is megérezzük
Amíg itthon idén akár az infláció ötszörösével is drágulhat a közúti fuvarozás, addig a kormány eltökélt, hogy 2030-ra megduplázza a logisztika GDP-n belüli jelenlegi 5%-os részesedését, és ennek érdekében neki is kezdett az ágazati szabályok megváltoztatásának.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.