km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Nagy fogása volt Lilinek, a NAV keresőkutyájának

Nagy fogása volt Lilinek, a NAV keresőkutyájának

Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében.

Előzetes bűnügyi információk alapján, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülés ingatlanját vizsgálták át az egyenruhások november végén. A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték Lili, a cigaretta- és bankjegykereső kutya segítségével és bizony nagy fogás lett a vége.

A baromfiudvar melletti zegzugos épületben, az egyik lelakatolt ajtó mögött több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve. A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, csak azt nem tudta, hogy milyen célból.

A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált, mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kertmozival, Demjén-koncerttel, olasz esttel és fantasztikus ízekkel vár a szombathelyi nyár!
És természetesen a jól bevált városi programok sem maradnak el. Az idei Érezd Szombathelyt! sorozatról csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Történelmi Témaparkban.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Meghalt a volán mögött egy VW vezetője Kám közelében - fák között találtak az autóra
A 8-as főút felől Rum község irányába tartó férfi autója egy mocsaras terület mellett ütközött érintőlegesen szalagkorlátnak, de a sofőr nem próbált korrigálni és nem fékezett. Ekkor már eszméletlen, vagy halott lehetett.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.