km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Nagy bírságot kapott a Heineken

Nagy bírságot kapott a Heineken

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 75 millió forintra bírságolta a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t.

 

A GVH megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért bírságot szabott ki a cégre - ismertetik a közleményben.
   

A GVH emlékeztet arra: 2015-ben fogadta el a három legnagyobb magyarországi sörgyár, a Dreher, a Borsodi és a Heineken kötelezettségvállalását a vendéglátóhelyek számára kizárólagos szerződésekkel lekötött sör mennyiségének fokozatos csökkentésére. Az alternatív, kisüzemű sörfőzdék így lehetőséget kaptak, hogy belépjenek a korábban a versenytől elzárt piacrészekre.
   

A versenyhivatal utóvizsgálati eljárásban ellenőrizte, hogy a három nagy sörfőzde betartotta-e a vállaltakat. A vizsgálat már 2019 decemberében megállapította, hogy a Dreher és a Borsodi vállalásai teljesültek, a Heineken azonban eltért a vállalások igazolásának GVH által előírt - egyébként maguk a sörgyárak által javasolt - módszertanától és formájától. A cég a kötelezettségvállalás ellenőrzéséhez szükséges számításokat, kimutatásokat az általa vállalt határidőben nem az előírt formában nyújtotta be, ez indokolta a bírság kiszabását. (MTI)

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak