„A Haladás legolcsóbb edzője voltam” - múltidézés a 80 esztendős Haladás-ikonnal, Török Péterrel

Török Péter 1966-ban kezdte labdarúgó-pályafutását a Haladás VSE-nél, 1968–1972-ig az ifjúsági csapat edzője volt, majd 1972–1978 között pályaedző, 1978–1981-ig a klub ügyvezető elnöke, 1981 és 1985 között pedig vezetőedző. A Haladás NB I-es edzői körül a második legtöbbet ült a kispadon. A Haladással – magyar olimpiai válogatott néven – megnyerte az Indiában megrendezett Nehru Kupát. Később a válogatott másodedzője lett, de dolgozott az MLSZ főtitkáraként is. Külföldön is trénerkedett Komora Imre oldalán, majd egy norvég kiscsapatnál vezette a szakmai munkát.

– A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején egészen furcsa, ma már szinte elképzelhetetlen feladatok hárultak egy ügyvezető elnökre. Leginkább a pénzszerzésre kellett koncentrálnunk, no és lavíroznunk kellett a megyei és a városi pártvezetők között, hogy a Haladás megfelelő támogatást tudjon szerezni. Érdekes világ volt… A nyolcvanas évek elején például állandó kilépőt kaptam Ausztriába. Én, kis naiv, azt gondoltam, hogy ezt, mint sportvezető kell használnom, de az ok prózaibb volt. Minden pénteken át kellett mennem Rohoncra, hogy vegyek egy üveg Camparit, amit itthon ekkor még csak Budapesten lehetett kapni, és ezt eljuttatnom bizonyos vezetőknek. Akiktől, miután ezt elfogyasztották, megpróbáltunk összeköttetéseket kérni, hogy hova mehetünk támogatásért… Bizarr világ volt, ma már szinte elképzelhetetlen, hogy miként működött akkoriban a sportfinanszírozás – elevenítette fel a sportvezetői élményeit Török Péter, aki később a kispadon is aktív szereplője volt a magyar futballvalóságnak. 

– 1981-ben egy kis túlzással tulajdonképpen azért lettem a Haladás vezetőedzője, mert más nem vállalta… Pedig elképesztő pénzeket ígértünk trénereknek, személyesen tárgyaltam Albert Flórival, de a hatszámjegyű havi fizetés sem volt elegendő. De leültem Verebes Józsival is – mindkét szakemberrel jól elbeszélgettünk, de udvariasan visszautasították az ajánlatomat. Így az egyesületnél abban maradtunk, hogy a korábbi elnöki béremért dolgozzak immár vezetőedzőként. Nos, ez úgy nagyjából a fele volt az elődöm fizetésének. Biztos, hogy én voltam a Haladás legolcsóbb edzője. De elvállaltam, és nem bántam meg. Rengeteg felejthetetlen meccset játszottunk ebben az időszakban, a csapatot szinte csak szombathelyi, vagy vasi kötődésű srácok alkották. Verebes Józsi volt az ETO trénere, aki ugye nem sokkal korábban majdnem kikacagott, hogy ő aztán mozdíthatatlan Győrből, a Rába olyan fizetést ad neki. Na, ezt az erős győri csapatot 5-1-gyel küldtük haza. És edzősködésem alatt jutottunk ki Indiába, ahol hivatalosan a magyar olimpiai válogatott néven szerepeltünk. Nagy sztori volt ez is, ’83 tavaszán Szepesi Gyuri hívott fel, hogy menjünk már ki a Halival. És visszafutottam a Kondics utcába az edzésre, megkérdeztem a srácokat, hogy ki járt már Indiában. Mivel senki nem tette fel a kezét, akkor mondtam, hogy lassan csomagolhatnak. Tisztában voltunk a képességeinkkel, éppen ezért nálam első az állóképesség volt mindig. No, de az indiai klímával azért így is meggyűlt a bajunk… De megnyertük a kupát, amelyre nagyon büszkék voltunk. És így, ennyi év távlatából még arra is, hogy 1979-ben életre hívtuk a Haladás Öregfiúk egyesületet, amely azóta is folyamatosan működik. Játékosok és edzők jönnek-mennek, de a Haladás örök érvényű marad – zárta szavait Török Péter.

KI
Fotó: Nagy Jácint