km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Mindkét mérkőzését megnyerte, így tornagyőztes lett a Haladás Siófokon

Mindkét mérkőzését megnyerte, így tornagyőztes lett a Haladás Siófokon

Jó iramú, hajtós mérkőzéseket játszott a vasi együttes, akik fegyelmezett és eredményes játékkal mind a két találkozón győzni tudtak. Folytatás szombaton a Vép ellen.

 

Ahogyan arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk, a Haladás labdarúgócsapata ma Siófokon hármas minitornán vett részt. A házigazdák és a zöld-fehérek mellett a Pécs együttese vett részt a megmérettetésen. A csapatok 1x 45 perces mérkőzéseket játszottak körmérkőzéses rendszerben.

 

Szombathelyi Haladás–BFC Siófok 2-1. Siófok, zárt kapuk  mögött.
Haladás: Verpecz – Schimmer, Auer, Csilus, Németh Milán – Németh Márió, Jancsó, Tóth D., Doktorics (Tóth Milán, 20.) – Simon A., Rácz. Edző: Mátyus János.

 

Az első találkozót a szombathelyiek vívták a házigazda Siófokkal. A klub honlapjának beszámolója szerint jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat rendkívül agilisan játszott. Nagyobb helyzetek a Haladás előtt adódtak, Németh Márió és az új szerzemény, Simon András is könnyen előnyhöz juttathatta volna a vasi együttest. A vezetést ennek ellenére a Siófok szerezte meg, miután Elek fejese talált utat a kapuba. A Haladás nem sokat tétlenkedett, 8 perccel a bekapott gól után Jancsó András egyenlített, négy perccel később pedig már Rácz tizenegyese után a vendégeknél volt az előny. A Haladás a mérkőzés hátralévő részében is jól, szervezetten futballozott, több gólt is szerezhetett volna Mátyus János együttese. Az eredmény nem változott, így első mérkőzését 1-2 arányban megnyerte a szombathelyi együttes. 

 

Szombathelyi Haladás–Pécsi MFC 2-0. – Siófok, felkészülési mérkőzés, zárt kapuk mögött.
Haladás: Rózsa – Mocsi, Holdampf, Devecseri – Illés, Szekér, Bosnjak, Kiss B., Debreceni – Tóth B., Medgyes. Edző: Mátyus János.

 

A második, Pécs elleni mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget a védelemben az utánpótlás-válogatott Mocsi Attila, aki a Mol Fehérvár együttesétől érkezik Szombathelyre. A két klub már megállapodott egymással, már csak a szerződés aláírása van hátra. A mérkőzést a Haladás kezdte jobban, több nagy helyzetet is kidolgoztak a szombathelyiek, de Tóth Barna előbb a kapu fölé, majd mellé lőtt. A következő nagy lehetőség is a zöld-fehérek előtt adódott, de Debreceni nem tudott túljárni a pécsi kapus eszén. A mérkőzés végére aztán felpörögtek az események: Medgyes Zoltán négy percen kétszer is mattolta a pécsi védelmet, mindkétszer Debreceni passza után. A másodosztályba idén feljutó Pécsnek nem volt már válasza, így a Haladás második mérkőzését is megnyerte, ezúttal 2-0 arányban, és a másik két gárda mérkőzésétől függetlenül megnyerte a hármas minitornát.

 

A Haladás gyors, eredményes, kreatív játékkal rukkolt elő a nap folyamán, így megérdemelten utasította maga mögé a két csapatot. A következő felkészülési találkozót július 11-én, 17:30-kor a Vép ellen játssza Mátyus János együttese. 

 

 

Fotó: Mészáros D. Zsolt

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.