km/óra
  2024.06.20., csütörtök  •  Rafael napja
Megvan, ki veszi át Menczer Tamás helyét

Megvan, ki veszi át Menczer Tamás helyét

Szijjártó Péter elárulta, ki lesz a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkár.

Illés Boglárka, a Fidelitas egykori elnöke lesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős új államtitkára – derült ki a tárca vezetőjének pénteki Facebook-bejegyzéséből.

Szijjártó Péter azt írta, Menczer Tamás nagy szerepet kap a Fidesz kommunikációjának irányításában, „ezért új államtitkár kollégát köszönthetünk, aki a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felel majd a jövőben”. Hozzátette, hogy pénteken Illés Boglárkát, a Fidelitas volt elnökét, parlamenti képviselőt kérte fel a feladatra, aki „igent mondott”.

„Ezzel a csapatunk tovább fiatalodik és a lendület továbbra is garantált marad. Külön öröm, hogy volt Fidelitas-elnökként egy másik volt Fidelitas-elnökkel dolgozhatok együtt itt, a Külügyminisztériumban. Hajrá, Bogi!” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Illés Boglárka szintén a Facebookon óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy a jövőben Magyarországot ebben a kihívásokkal teli időszakban Szijjártó Péter miniszter mellett szolgálhatja. Hozzátette, hogy az Országgyűlés baráti tagozataiban vállalt feladatainak köszönhetően több külföldi munkalátogatáson vehetett részt, és megismerhette a „munkatempót”.

„A bizalmat teljes erőmmel, Isten segítségével erőmön felül igyekszem megszolgálni. A Fidelitas pedig kötelez” – olvasható Illés Boglárka bejegyzésében.

 

(MTI)

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Záporok és jégeső miatt adtak ki riasztást vármegyénkre is
Öt megyére adott ki figyelmeztetés zivatarok miatt szombaton a HungaroMet. Az előrejelzés szerint késő délutántól záporok alakulhatnak ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében. Vasárnap pedig az északkeleti, keleti megyékben alakulhatnak ki zivatarok.
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
Bloomsday 2024: az itt és most ünnepe
30. alkalommal ünnepli Szombathely városa, hogy James Joyce Ulyssesének főhősét, Leopold Bloomot szombathelyi származásúként írta bele a világirodalomba. Az idei, háromnapossá bővült ír–magyar fesztivál, a Bloomsday első napján már nyilvánvalóvá vált, hogy városunk minden idők legszínesebb kortárs művészeti fesztiválja vette kezdetét, melyen a magaskultúra és könnyedebb szórakozás egyaránt képviselteti magát.
Sorsolás: gazdára talált nyereményjátékunk fődíja, a FIAT kabrió
Közjegyző jelenlétében kedden délelőtt megtörtént a májusban indult nyereményjátékunk sorsolása és gazdára talált a FIAT 500-as kabrió.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.