km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Martinus Orgonafesztivál a Székesegyházban

Martinus Orgonafesztivál a Székesegyházban

Június 23-án veszi kezdetét a Martinus Orgonafesztivál Szombathelyen: a július 28-ig tartó programsorozatban hat orgonahangversenyt hallgathatnak meg az érdeklődők kiváló művészek előadásában a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban.

 Martinus Orgonafesztivál a Martinus Exclusive koncertek részeként 6 évvel ezelőtt 2017. szeptemberében indult, dr. Perger Gyula a Szily János Egyházmegyei Látogatóközpont igazgatója és Lakner-Bognár András a Székesegyház karnagyának és orgonaművészének vezetésével, a Szombathelyi Székesegyházért Alapítvány a szervezésben és lebonyolításban.

Az orgonafesztivál eddigi több mint 50 hangversenyén számos országosan és világszerte elismert művész szólaltatta meg az orgonát, átlagosan 250-300 látogató előtt. Ez a látogatószám országos viszonylatban is rendkívül magasnak mondható, annál is inkább, mivel az orgonazene tulajdonképpen csupán egy kisebb réteg érdeklődésére tart számot.

A szombathelyi Székesegyház különleges hangulata, monumentalitása; orgonájának hangja - mely Nyugat Magyarországon a legnagyobb hangszer- mind hozzájárulnak egy olyan művészeti élményhez, amely a fesztivált határon túl is ismertté tette. A hangversenyeken számos olyan orgonamű is felhangzott, amelyek a régióban még sohasem, továbbá több ősbemutatót is hallhatott már a közönség. 

A fesztivál 2023. június 23-tól július 28-ig tart, a részletes dátumok a következők: 

2023. június 23.,Péntek 20:00
Ines Schüttengruber, a melki Bencés Apátság orgonistájának hangversenye

2023. június 30.,Péntek 20:00
Kosóczki Tamás orgonaművész hangversenye

2023. július 7.,Péntek 20:00
Wolfgang Capek, a bécsi Zeneakadémia Professzora

2023. július 14.,Péntek 20:00
Virágh András Gábor, a budapesti Szent István Bazilika orgonistája

2023. július 21.,Péntek 20:00
Willem Harold Boog (Hollandia) orgonaművész hangversenye

2023. július 28.,Péntek 20:00
Lakner-Bognár András orgonaművész hangversenye

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.