km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Március 11-én rendezik meg a XII. Tóth Géza Emlékversenyt

Március 11-én rendezik meg a XII. Tóth Géza Emlékversenyt

Hétvégén rendezik a Savaria Kupát, az ország egyik legnívósabb súlyemelő versenyét, amely 12. alkalommal viseli az egykori olimpikon, Tóth Géza nevét. A pénzdíjas erőpróbára ezúttal nemcsak hazánkból, hanem Szerbiából és Szlovéniából is érkeznek versenyzők.

 

Hétvégén ismét megrendezik a nagy múltú Savaria Kupát, amely egyben Tóth Géza-emlékverseny is, és a hazai súlyemelő sport egyik legrangosabb erőpróbája.


László Győző alpolgármester elmondta, hogy neki személyes viszonya volt Géza bácsival. Akiben sokan a bajnokot, a csúcstartót és a kiváló sportembert látják, de számára amilyen kiváló sportoló, legalább olyan kiváló ember is volt.


Az egykori olimpiai ezüstérmes súlyemelő nevével fémjelzett versenynek ezúttal is a Haladás Sportkomplexum Tóth Géza-csarnoka ad otthont. Idén először már a határon túlról - Szerbiából és Szlovéniából - is érkeznek sportolók. A szombathelyi önkormányzat, a Haladás VSE és a Pannonsport Kft. támogatásával megvalósuló erőfelmérő kiemelten fontos a Magyar Súlyemelő Szövetségnek is, hiszen a válogatott versenyzők már a közelgő nemzetközi megmérettetésekre hangolnak.


Hencz Kornél, a Magyar Súlyemelő Szövetség szakmai alelnöke hozzátette, ez egy felmérés az Európa-bajnoksághoz, a súlyemelés eleve egy egzakt, egyéni sport, az egyéni eredmények számítanak. Ez egy nagyon jó felmérő, jó körülményeket tudnak biztosítani, hiszen a Haladás Sportkomplexum az ország egyik legszínvonalasabb, legjobban felszerelt terme. Szeretnek a versenyzők ezen a versenyen részt venni, amihez még hozzájárul a kiemelt pénzdíj összege is. 


A Savaria Kupán 61-en vesznek részt. Fontos állomás lesz a házigazda Haladás VSE súlyemelői számára is a hétvégi emlékverseny. 


Márkus Erzsébet, a Haladás VSE szakosztályvezetője kiemelte, nagyon nagy elánnal készülnek, hiszen itthon rendezik, szervezik. Kilenc fővel vesznek részt a Tóth Géza Emlékversenyen. Ebből vannak serdülő, ifjúsági, junior, illetve felnőtt korcsoportú versenyzők. 


A sajtótájékoztatón részt vett Tóth Géza lánya, Tóth Orsolya, valamint az egykori kiváló súlyemelő életrajzát jegyző Szabó S. András is. A kötetből nemcsak az olimpikont, hanem a súlyemelő-termen túli hétköznapi embert is jobban megismerhetik a sportbarátok. Az emlékverseny szombaton 10 órakor kezdődik, majd fél 12-kor megkoszorúzzák a Tóth Géza téren a sportoló szobrát.

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.