km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Már készenlétben állnak a jégkárelhárító rendszerek

Már készenlétben állnak a jégkárelhárító rendszerek

Idén még nem kellett használni a harmadik éve működő jégkárelhárító rendszert Vas megyében, pedig - ahogy rendszerint - április közepétől már készenlétben állnak.

 

Ez egy automata berendezés, amelyet a JÉGER - azaz Jégkárelhárító Rendszer - központjából indítanak be, amikor az Országos Meteorológiai Szolgálattól riasztást kapnak. Napelemmel működik a szerkezet, egy kéményen keresztül juttatja a légkörbe a speciális anyagot a tartályból. A kézi vezérlésűek ugyanezen az elven működnek.


Czotter Ferenc, a NAK Vas Megyei Igazgatóságának megyei igazgatója elmondta, hogy ezüst-jodid hatóanyagot égetnek el, ami a meleg hatására felmegy a felső légkörbe, egy óra alatt 2-3 kilométeres magasságba. Majd gyakorlatilag ez az ezüst-jodid a vízcseppekhez, a kialakuló jégcseppekhez tapadva azok méretét csökkenti.


A kisebb jégszemcsék ugyanis kisebb kárt okoznak. Vas megyében automata és kézi vezérlésű generátorok egyaránt működnek. A megyében 39 ilyen generátor van, Szombathelyen és környékén jó pár darab, Sárváron és környékén, Körmenden is található. Gyakorlatilag 10x10 négyzetkilométeres négyzethálóba osztották fel a megyét, a metszéspontokon helyezték el a berendezéseket. Ez teljes lefedettséget jelent, ami nemcsak a gazdálkodóknak jó.


Pusztavámi Márton, a Vas Megyei Agrárkamara elnök szerint az egész országnak hasznos a berendezés, általános védelmet nyújt. Hiszen attól, hogy a nemzeti agrárgazdasági kamara nyerte el a pályázatot és telepítette, nemcsak a gazdákat, a szántóföldeket, a gyümölcstermelőket védi, hanem a társadalom többi tagját is. Példaként említette a jég által eddig szétvert autókat, házakt. 


Szombathelyen automata rendszer működik, de Ják környékét kézi vezérlésű jégkár-elhárító generátor védi.  Ha veszélyt jeleznek a meteorológusok, már órákkal a vihar előtt beindítják a rendszert, így elkerülhető, vagy jelentősen csökkenthető a jégverés. 2018 óta működnek a generátorok, azóta harmadára csökkent a gazdálkodók által a kamara felé jelzett jégkár Vas megyében.

 


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.