km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet Horvátországban, hárman meghaltak

Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet Horvátországban, hárman meghaltak

Magyar rendszámú autó vezetője okozott súlyos balesetet szombaton hajnalban Horvátországban: hárman meghaltak, 12-en pedig megsérültek a Zágráb és Rijeka közötti autópályán, Novigrad na Dobri közelében, közölte a Károlyváros megyei államügyészség.

A helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a magyar rendszámú autó sofőrje észak felé haladva nekiütközött a pályaelválasztó korlátnak, áttörte azt, majd átsodródott a dél irányú pályára, és ott frontálisan összeütközött egy horvát rendszámú autóval. A horvát gépkocsiban egy házaspár utazott gyermekével. A 48 éves férfi és a 47 éves nő a helyszínen életét vesztette.
    
A magyar rendszámú autóban egy ember halt meg, az ő személyazonossága egyelőre ismeretlen.
    
Ivana Kovacic, a károlyvárosi kórház igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: súlyos sérülésekkel került kórházba az a horvát állampolgárságú kiskorú személy is, akinek szülei életüket vesztették a balesetben. A többi sérült nincs életveszélyben - mondta, hozzátéve, hogy külföldi állampolgárokról, vélhetően egyiptomiakról van szó.
    
A baleset hat sérültje került a károlyvárosi kórházba, kettőt Ogulinba, hármat Rijekába egyet pedig Zágrábba szállítottak.

Vera Magdic Bizanovic károlyvárosi államügyész a horvát közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: még vizsgálják a közlekedési baleset körülményeit, különös tekintettel a magyar rendszámú járműben utazók személyazonosságának megállapítására. Több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy a magyar gépkocsi illegális migránsokat szállított, ezt azonban egyelőre nem erősítette meg az államügyész.

MTI/Kriják Krisztina

Fotó: illusztráció/Pexels

kapcsolódó cikkek
Halálos baleset szemtanúit keresi a körmendi rendőrség
Halálos baleset szemtanúit keresi a körmendi rendőrség
A lakosság segítségét kéri a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
kapcsolódó cikkek
Halálos baleset szemtanúit keresi a körmendi rendőrség
Halálos baleset szemtanúit keresi a körmendi rendőrség
A lakosság segítségét kéri a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.