km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Lengyelországot is elérte az omikron

Lengyelországot is elérte az omikron

Lengyelországban is azonosították a koronavírus omikron változatát, az első ismert fertőzöttet, a dél-afrikai Lesotho 30 éves, jó egészségi állapotú állampolgárát egy betegszállóbán elkülönítették – közölte csütörtökön a lengyel egészségügyi tárca.

 

A lesothói asszony vendég volt az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) digitalizációról szóló csúcstalálkozóján, amelyet december 6. és 10. között rendeztek a sziléziai Katowicében – közölték az egészségügyi tárca Twitter közösségi honlapján. A fertőzést a tünetmentes nő hazautazása előtt végzett vírusteszt nyomán azonosították.

 

A nő a lengyel egészségügyi hatóságokkal közölte: katowicei tartózkodása során egyedül lakott, közvetlen kapcsolatban csak két beoltott honfitársával volt, az ENSZ konferenciáján pedig betartotta az érvényes óvintézkedéseket.

 

A közel 38 millió lakosú Lengyelországban november közepétől napi mintegy húszezres szinten stabilizálódott az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzöttek száma, csütörtökön ez 22 097 volt.

 

A negyedik járványhullám elhúzódó tetőzése kapcsán szerdától újabb korlátozások léptek életbe, a szolgáltatásokat egyszerre még kevesebb beoltatlan ember veheti igénybe, mint eddig. Harmincszázalékosra csökkentették például az éttermek és a szállodák maximális lehetséges foglaltságát, e kereten felül csakis az üzemeltető által ellenőrzött oltási igazolással rendelkezőket engedhetik be. Kötelező lett a fertőzöttekkel egy háztartásban élők tesztelése, attól függetlenül, hogy kaptak-e oltást vagy sem.

 

Csütörtöktől Lengyelországban az 5 és 11 éves életkor közöttiek is megkaphatják a védőoltást, amelyre a szülők eddig 145 ezer gyermeket regisztráltak. Az idősebbek közül a teljesnek tekintett, kétadagos oltásban eddig több mint 20,7 millió ember részesült, az emlékeztető, harmadik dózist pedig több mint 5,1 millióan vették fel.

 

Forrás: MTI

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Elindult a Coop bolt előtti sétány felújtása a Derkovitson
A Váci Mihály utcai járda egy 500 méteres részét alig két éve újították fel a Paragvári utcától az élelmiszer üzletig, most a még hátralévő 220 méteres szakasznak kezdtek neki. A munkálatok várhatóan két héten át tartanak majd, közölte Horváth Soma alpolgármester, a Derkovits városrész önkormányzati képviselője.
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.