km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Krisztus halála nélkül nincs feltámadás, a szomorúságból születik az öröm

Krisztus halála nélkül nincs feltámadás, a szomorúságból születik az öröm

Krisztus szenvedésének és feltámadásának történetét beszéli el a passió, mely a világmindenség és az életünk alapdallama – ez hangzott el a nagyhét kezdetén, virágvasárnap a szombathelyi székesegyházban.

 

Székely János megyéspüspök úgy fogalmazott, hogy Isten arca tárul itt fel, azé az Istené, akinek végtelenül fontos az ember. Végtelenül fontosak a mi erkölcsi döntéseink, hogy megtanuljuk az életünket odaadni. A kereszt az élet fája, a kereszten Jézus a szülés fájdalmát szenvedi, hogy újjáteremtse a világot.


A passiót felolvasták péntek este az evangélikus templomban is, ezúttal üres padsorok előtt. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezik ilyenkor a világ.


Torma-Hasza Mónika, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkész elmondta, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a húsvét üzenete igazából ugyanaz, mint minden évben. Az, hogy az Isten Jézus Krisztus által legyőzte a halált, hogy Jézus feltámadt, és ennek az öröme hatja át a keresztény emberek életét. Ez a rendhagyó helyzet annyiban más, hogy a gyülekezeti közösségekben nem élhetjük meg ezt a fajta összetartozást, de az Isten szent lelke által ott van a családokban.


A református templom kapui is zárva maradnak idén húsvétkor, az istentiszteletek online térbe kerülnek át. Az emberek másképp élik meg az ünnepet, ez a helyzet pedig sok mindenre megtaníthat hívőt és nem hívőt egyaránt.


Jakab Bálint református lelkész hangsúlyozta, hogy Krisztus halála nélkül nincs feltámadás, a szomorúságból születik az öröm. Ez a hívő emberek számára végtelen felszabadulás, hogy az életnek nincs az a mélysége, ahonnan az isten ne hozna vissza minket. Ennek a valóságát éljük meg most. És ezek az idők megmutatják, hogy a nagy egyéni szabadságban mégis mennyire vágyunk a közösségre, mert rászorulunk. Mindenkinek azt kívánta, hogy az a vágy megszülessen a szívükben, hogy az ember kilásson egy kicsit az anyagi világból, és nyíljon meg a szeme és a lelke fölfelé.


Nagycsütörtök az utolsó vacsora napja, ekkor Rómába mennek, azaz elnémulnak a harangok egészen a szombat esti vigíliáig. Nagypénteken feszítették meg Krisztust, aki halálával megváltotta minden ember bűnét és megszabadította a világot a szenvedéstől. Vasárnap feltámadt, győzelmet aratva a halál fölött.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.