km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Koszorúzással emlékeztek a 168 éve született Éhen Gyulára

Koszorúzással emlékeztek a 168 éve született Éhen Gyulára

Születésének 168. évfordulóján Éhen Gyula egykori polgármesterre emlékeztek a róla elnevezett kör tagjai és városvezetők szombaton. Éhen Gyula - a polgári városépítő - 1895-től 1902-ig vezette Szombathelyt. Csatornahálózatot, utakat hozott létre, fontos újításokat vezetett be szociális, oktatási és rendészeti területen, lakásokat épített a vasutasoknak.

 

168 éve, 1853. november 22-én született Éhen Gyula. Az évforduló alkalmából gyűltek össze az emlékezők szobránál, az általa alapított városrészen.


Éhen Gyula fiatalon lett képviselő, és 42 évesen választották polgármesterré. Minden területen nagyot alkotott, egyszerre épített infrastruktúrát és szociális rendszert. Még életében díszpolgár lett. A legjobb időben a legjobb ember volt a legjobb helyen - fogalmazott emlékbeszédében dr. Nemény András polgármester, majd hozzátette: "Elszánt volt, megvolt az akaratereje, megvolt a víziója is. Éhen Gyula felkészült volt, 42 éves korára tudta, hogy mit akar tenni ezzel a várossal. Tanulmányozta más városok életét, tudta, hogy milyen egy modern város Európában, Amerikában."  


Az Éhen Gyula Baráti Kör Szombathely rendszerváltás után alakult első civil szervezete volt. Éppen 33 éve tartottak először megemlékezést, ez volt az első nagyobb megmozdulásuk. 100-150-en jelentek meg akkor - idézte fel Kozma Gábor, az Éhen Gyula Baráti Kör elnöke. 


"Akkor eldöntöttük, hogy a polgári erények megjelenítése, a hagyományok ápolása és a polgármester fóruma a legfontosabb. Ebből a háromból állt össze a megemlékezés. És ezt sikerült is tartanunk" – hangsúlyozta. 


A város vezetői, a városrész képviselői és az Éhen Gyula Kör tagjai koszorúval, mécsessel és főhajtással tisztelegtek az egykori polgármester szobránál, majd a Nyitra-iskolában levetítették Horváth Zoltán, Boros Ferenc és Kozma Gábor 2008-ban készült, Városformálók című filmjét.
 

 

Fotó: Lutor Kata/szombathely.hu

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.