km/óra
  2021.06.25., péntek  •  Vilmos napja
Koronavírus elleni tablettát készített a Pfizer

Koronavírus elleni tablettát készített a Pfizer

Még idén hozzáférhető lehet az új gyógyszer.

Mérföldkő lehet a koronavírus elleni küzdelemben egy tabletta, amelyet kifejezetten a SARS-CoV-2 vírus legyőzésére fejlesztett ki a Pfizer – számolt be róla a Telegraph. Az Egyesült Államokban és Magyarországon elsőként engedélyezett és forgalomba hozott COVID-19 elleni vakcinát gyártó vállalat már meg is kezdte a humán klinikai tesztelést: Belgiumban és az Egyesült Államokban hatvan 18-60 év közötti egészséges önkéntest vontak be a fázis I. vizsgálatba.

A lap értesülései szerint a szert már tesztelték állatokon, és mivel sem használata során, sem utána nem merült fel aggodalomra okot adó egészségügyi hatás, vagy mellékhatás, elindulhatott a klinikai vizsgálatok humán szakasza, ami három fázist ölel fel, és a tervek szerint 145+28 napot vesz majd igénybe. A jelenlegi szakaszban többek között az emberi szervezet számára tolerálható dózist vizsgálják (önmagában és a HIV -kezeléshez használt ritonavir gyógyszerrel kombinálva), valamint a lehetséges mellékhatásokat, és azt, hogyan érzik magukat a tesztalanyok a szer bevétele után.

A Házipatika.com szemléje szerint a klinikai vizsgálatok harmadik fázisban már több tízezer emberen tesztelik majd – tabletta és folyadék formájában – a szert. Optimista előrejelzések szerint még idén engedélyezhetik használatát.

A tabletta más összetevők mellett tartalmaz egy fehérjetermészetű molekulát, a PF 07321332 kódnevű vírusellenes proteáz inhibitort – a HIV-1-fertőzött felnőttek kezelésében alkalmaznak proteáz inhibitort, hogy meggátolja a fertőzött sejtek vírustermelését -, amit úgy alakítottak ki, hogy megakadályozza a vírus orrban, torokban és tüdőben történő elszaporodását.

Az amerikai gyógyszeripari vállalat kutatói bíznak benne, hogy ez a tabletta hozhatja majd meg a régen várt áttörést, hatékony megoldást nyújtva a koronavírus-fertőzés otthoni kezeléséhez. A gyógyszer szedését afertőzéselső jeleinek észlelésekor kell elkezdeni, így elkerülhetővé válik, hogy a beteg kórházba kerüljön, vagy kritikus állapotban azonnali ellátást igényeljen – közölte Mikael Dolsten, a Pfizer vezető tudományos munkatársa.

kapcsolódó cikkek
Országos tisztifőorvos: javulnak a járványadatok, de a vírus még itt van
Országos tisztifőorvos: javulnak a járványadatok, de a vírus még itt van
Annyi vakcina érkezett már Magyarországra, hogy mindenki számára jut - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
Koronavírus: ha szükséges, a hét minden napján dolgoznak a vasi krematóriumban
Koronavírus: ha szükséges, a hét minden napján dolgoznak a vasi krematóriumban
Az első negyedévben 20 százalékkal többen haltak meg Szombathelyen, mint az előző év hasonló időszakában. De igazán a december volt kiugró, akkor ugyanis 359-en hunytak el. A Vas Megyei Temetkezési Vállalatnál is érzik a többletterhelést, mivel azonban több társaság is végez kegyeleti szolgáltatást, így a feladat eloszlik. A Magyarszecsődön működő krematóriumban átlagosan 60-70 százalékkal emelkedett a hamvasztások száma.

Savaria Fórum 30. évfolyam 23. szám - 2021.06.18.
Savaria Fórum 30. évfolyam 23. szám - 2021.06.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
16 éves lányt követett a szombathelyi vasútállomástól azért, hogy megerőszakolja
A Szombathelyi Járási Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az erőszakos többszörös visszaeső, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki azért követte a kiskorú sértettet Szombathelyen, 2020 szeptemberének egyik estéjén, hogy erőszakkal szexuális cselekményt végezzen vele, közölte a Vas Megyei Főügyészség.
Nem kell maszk a belső terekben
A kormányinfón újabb járványszabályok lazítását jelentették be.
Időjárás: két zivatarcella is mozog a nyugati határszélen, Ausztriában többféle leszakadt az ég
Steiermark és Alsó-Ausztria keleti részén alakultak zivatarok hétfő délután, írják osztrák meteorológiai híroldalak. A felhők Magyarország felé tartanak, az még kérdéses, hoznak-e csapadékot.
Futsal: esélyt sem adott a Berettyóújfalunak, bajnok a Haladás
A szombathelyi alakulat története első bajnoki címét szerezte, emellett pedig első csapatként tudott bajnokságot nyerni a Haladás 102 éves fennállása óta.
11. alkalommal düböröghet az AlteRába
Idén – egy év kihagyás után – ismét megrendezik az ország legnagyobb kerti partiját, az AlteRába Fesztivált július 13-tól 17-ig Körmenden, a Rába Szabadidőközpontban. Hegedüs Lászlóval, Hegével a szervezés nehézségeiről, az érvényes jogszabályokról és a bizakodásról beszélgettünk.
legfrissebbek
Maradandó fogyatékossággal járó balesetet okozott Szentgotthárdon, felfüggesztett fogházat kapott
A Körmendi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt 8 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett- fogházra, 300.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 1 hónap közúti járművek vezetésétől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat, közölte az ügyészség.
Patakmederben ragadt egy Jeep Balogunyomnál
Nem közlekedési baleset történt. A Jeep vezetője az offroad élmény kedvéért hajtott bele a Perint patakba, kihajtani azonban már nem tudott belőle.
Már Horvátországban is jelen van a fertőzőbb delta variáns
Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns.
Oklevéllel köszönték meg a civil szervezetek munkáját
Oklevéllel köszönte meg a város azoknak a civil szervezeteknek a munkáját, akik elsőként csatlakoztak a „Fogadj örökbe egy parkot” programhoz. A Vigyázzunk együtt Szombathelyre! Akció keretében ez a szemléletformáló kezdeményezés egyre népszerűbb, hiszen már több mint 30 közösség jelezte részvételi szándékát. A város Civil Fórumának negyedévente esedékes ülését az online tér után most újra személyesen tarthatták.
Négy év fegyházra ítélték a körmendi tolvajt, aki azzal fenyegetőzött, hogy elvágja a sértettek nyakát
Többszörös visszaesőt ítélt el a Körmendi Járásbíróság, közölte az ügyészség. A vádlott egy körmendi pékségben nem akart fizetni, majd agresszívvé vált, megfenyegette az eladókat, hogy elmetszi a nyakukat. Másik esetben egy körmendi lakásba ment be, ott is megfenyegette a lakókat, hogy a nyakukat elvágja, zsebében kés lapult. A lopásban pedig társa is akadt. Az I. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 4 év fegyházra, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 7 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte. Az I. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.