km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Kis tűzoltók látogattak a szombathelyi laktanyába

Kis tűzoltók látogattak a szombathelyi laktanyába

A hagyományokhoz híven az idei évben is megrendezik a Bonaventúra tűzoltótábort Szombathelyen. A július 12-16-ig tartó táborban összesen harminckét általános iskolás gyermek vesz részt, olvasható a katasztrófavédelem közleményében.

 

Mint írják, a táborban a gyermekek öt napon keresztül különböző, a tűzoltósággal kapcsolatos programon vehetnek részt. A szerelési foglalkozások alkalmával elsajátíthatják a tűzoltás alapjait, az elméleti foglalkozásokon pedig olyan ismeretanyagot tanulhatnak meg, amely a biztonságos életvitel nélkülözhetetlen részét képezik. Mindezen tudásanyag azokban az időkben lehet a segítségükre, ha lakóhelyükön vagy az iskolában tüzet érzékelnek, tudják, hogy kit és miről kell értesíteniük. 


A hét egyik napján a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon tettek látogatást, ahol a szertár és a tűzoltógépjárművek megtekintését követően egy próbariasztásnak is részesei lehettek. A gyermekek a csütörtöki napon egy vizsgán is részt vesznek, ahol mind elméleti, mind pedig gyakorlati tudásukról számot adhatnak szüleik előtt. 

 

Fotó: Balogh Eszter tű.főhadnagy/Vas MKI

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.