km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Kiemelkedő művészi teljesítményéért és közösségépítő szerepéért kaphat díjat Nagy Cili

Kiemelkedő művészi teljesítményéért és közösségépítő szerepéért kaphat díjat Nagy Cili

A Weöres Sándor Színház színésznője a Kaszás Attila-díj végső négy jelöltje között.

13 év... több, mint 30 szerep… 1 perc 30 másodpercben… Nagy Cili bejutott a Kaszás Attila-díj végső 4 jelöltje közé

– írja Facebook-oldalán a szombathelyi Weöres Sándor Színház.

Nagy Cili nagybetűs színészi karrierje a zalaegerszegi Nádasdy Kálmán Színészképző Stúdióban kezdődött, ahonnan már kisebb szerepeket is kapott a helyi Hevesi Sándor Színház színpadán. 2002-ben került Budapestre a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, melynek elvégzése után rögtön a Nemzeti Színházhoz került, 2010-től pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának állandó tagja.

A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester és a Mozaik Művészegyesület alapította 2008-ban a Magyar Kultúra napja alkalmából, a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért Közhasznú Alapítvány támogatásával. A díj félmillió forinttal jár, és azok a színművészek kaphatják meg, akik az átadást megelőző évadban kiemelkedő művészi teljesítményük mellett jelentős közösségépítő szerepet vállaltak társulatukon belül.

A győztesről a közönség dönt, szavazni november 30-ig lehet a www.kaszasattiladij.hu-n.

 

Fotó: kaszasattiladij.hu

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kisebb lett? Itt bármikor ellenőrizheti!
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak azokról a termékekről, amelyek kiszerelése csökkent, abból az adatbázisból, amelynek elindítását közleményében jelentette be a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
Még mindig folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a viharok miatt
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről - tájékoztat az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Ismét jönnek a zivatarok: elsőfokú riasztást adtak ki Vas megyére is
Csütörtökön szórványosan lehet zivatarokra számítani az országban (kisebb eséllyel a középső területeken), melyeket elsősorban intenzív csapadék (15-25 mm), kisebb méretű jég (1 cm) kísérhet, írja a HungaroMet Nonprofit Zrt.