Kéner Balázs: Ha Csáth a helyére kerül, én jól vagyok

Tizenévesként, másfél év kitartó munkájával elérted, hogy emléktáblát avassanak Csáth Gézának. A szükséges összeg tetemes részét nagymamád adta az ügyhöz, ami még személyesebbé teszi azt. Miért pont Csáth?
Úgy gondolom, a választás a jellememből fakad. 16 évesen írogattam novellákat, s mikor rátaláltam a Mesék, amelyek rosszul végződnek kötetre, a történeteink hasonlósága miatt úgy éreztem, megtaláltam az íróban önmagam. Elolvastam az életművét, és elkezdtem érdeklődni a mögötte lévő ember iránt: átváltottam kutatói üzemmódba. A hiányok, amikbe ütköztem, arra inspiráltak, hogy tegyek valamit: az Örökségvédelmi Hivataltól a Semmelweis Egyetemen keresztül a Magvetőn, a Szombathelyi Önkormányzaton át jártam kalapolni sok helyre – a hivatalos levelek megírásától a grafikai tervezésig, nyomdáig, meghívókig, a sajtóanyagig mindent én csináltam. Mögöttem állt a család, köztük a nagymama, aki, érezvén, hogy unokájának ez minden álma, segített.

Novellába kívánkozik, hogy egy vidéki gimnazista a fővárosban kiküzdi Csáth közel 100 évig nem teljesült kívánságát: fekete tölgyfa kereszt és Weiner-kotta töredéke látható, ha nem is az író fejfáján, de egy emléktáblán.
Már nem lennék ilyen bátor, hogy egy Esterházy Péter típusú írót "zaklatnék". Mikor nagyon kulturáltan rám tette a telefont, hogy ő, köszöni szépen, nem foglalkozik emléktáblákkal, nem hagytam magam. Levelet írtam neki, végül eljött felavatni a táblát – Tolnai Ottóval. Vagy korábban megtörtént, hogy 2004-ben felutaztam a Széchenyi Könyvtárba, ahova egyetemi, főiskolai igazolvány híján nem engedtek be, erre én elsírtam magam a portás néninek, aki szerzett nekem egy főiskolai belépőt a kézirattárba: így jutottam hozzá Csáth, azaz Brenner József kézirataihoz.  

A kultusz természeténél fogva nem nélkülözheti az életrajzi tényeket: nem tartasz attól, hogy Csáth morfinizmusa, feleségének meggyilkolása stb. uralja szövegeinek értelmezését? Hogy – bár jól működik mézesmadzagként az izgalmas életút – az olvasó nem az irodalomhoz jut el általa?
Alapvetően a szövegcentrikus irodalomértés híve vagyok – mi lenne az irodalmi kánonnal, ha művészeinket pszichés és fizikai defektjeik, s nem műalkotásaik alapján definiálnánk? 2019-ben felkértek egy előadásra Oroszlányban: A borzongató irodalom címet adtam neki, és úgy kezdtem, hogy a címadás célja az volt, hogy sokan jöjjenek el, de nem erről fogok beszélni. Hiszen nemcsak A kis Emma, és az Anyagyilkosság című novellák vannak, hanem sok minden más. Ezt a Csáthot szeretném népszerűsíteni, a vágyam, hogy életműve kerüljön a helyére, és akkor én jól vagyok. Ha valaki egy előadás után levesz egy Csáth-kötetet a polcról, már megérte.

2005-ben megmozdult valami az irodalmi emlékezetben. Hol tart most?
Akkor valami történt. A csillagok állása, Esterházy, Tolnai Ottó, emléktábla és faültetés az avatáson, a következő évben Szász János az Ópium című filmjéhez irodalmi szakértőnek kért fel, aztán Jordán Tamás rendezése a Nemzetiben (A varázsló kertje, 2008.): kezdett a Csáth-irodalom a felszínre kerülni. Mostanában a Petőfi Irodalmi Múzeumban Szajbély Mihály foglalkozik a Csáth-hagyatékkal, ami a szabadkai Dévavári Zoltántól származik, több új kiadás érhető el a könyvesboltokban, és a naplókat is elkezdték feldolgozni. Ez örömmel tölt el.

Idén a szombathelyi Kutatók Éjszakáján is ott leszel.
A Savaria Múzeum kért fel egy beszélgetésre Az önpusztító varázsló címmel Csáthról: morfinizmusról, betegségről, önpusztításról. A naplóiból kiderül, hogy a morfiummal, gyógyszerekkel saját testén kísérletezett – orvosi céllal. Tudatos a halálig vezető útja is: az öngyilkossága. Meghagyta, hogy halála után agyát, máját, szívét vegyék ki, hogy kimutatható-e a szervekben a művészhajlam. Ez nem valósult meg, de az agyát eltemették a Semmelweis klinika udvarán.

Hol tartasz most te a kultusz építésében?
2005 után egy ideig leálltam: sok időt, pénzt emésztett fel a dolog, nem karolt fel senki. Aztán Kordos Szabolcs felkért az Egy város titkai című könyv egy fejezetének megírásához, majd jött Kadarkai Endre 2022-es podcastje Miért akart meghalni Csáth Géza? címmel, idén pedig a Klub Rádióban készítettek riportot velem: ezek hatására kezd érlelődni bennem, hogy mi lenne, ha szombathelyi szinten középiskolákban beszélgetnék Csáthról érdeklődő fiatalokkal.

Tar Patrícia

Fotó: Bonyhádi Zoltán