km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Kásler: minden tanár, aki iskolában betegedett meg, teljes összegű táppénzben részesül

Kásler: minden tanár, aki iskolában betegedett meg, teljes összegű táppénzben részesül

Minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki az iskolában fertőződött meg koronavírussal, vagy az intézménybeli történés miatt kényszerül karanténba - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán a Facebook-oldalán megjelent interjúban.

 

Kásler Miklóst egyebek mellett arról kérdezték, hogy a nemrég lezárult nemzeti konzultáció során a szülők és a tanárok nagy többsége azt kérte: szeptemberben a hagyományos rendben induljon el az oktatás. A miniszter kiemelte, hogy a nemzeti konzultáció alapján a nemzet akarata és a kormány döntései között teljes az összhang: az emberi életek mentése, az ország működőképességének fenntartása,  ezen belül az oktatás hagyományos módon való elindítása. Erre azért van lehetőség, mert számos tapasztalatot szereztek - mutatott rá a tárcavezető.


Kásler Miklós hangsúlyozta: számoltak azzal, hogy a vírus egyes osztályokban megjelenhet, de az, hogy mindegyikben, az teljesen kizárt. Magyarországon több mint 13 ezer helyszínen folyik az oktatás-nevelés, jelen pillanatban ezrelékben mérhető az érintettség - közölte. Kijelentette: ezt a helyzetet uralni lehet egyes osztályok digitális oktatásra való áttérésével, illetve néhány intézmény esetében átmeneti szünet bevezetésével.


Rögzítette: azok a tanárok, akik a munkahelyükön fertőződtek meg a vírussal, teljes táppénzre jogosultak, de nemcsak ők, hanem mindenki, aki ilyen helyzet miatt kényszerül otthoni karanténra. (MTI)

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.