km/óra
  2024.04.23., kedd  •  Béla napja
Ittasan vezetett, karambolozott, majd cserbenhagyta a másik sofőrt

Ittasan vezetett, karambolozott, majd cserbenhagyta a másik sofőrt

A Szombathelyi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint 2023 márciusában a Sótony és Sárvár közötti útszakaszon igen súlyos fokban ittasan vezette személygépkocsiját.

A sofőr – ittassága miatt – egy kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol járművével összeütközött egy másik autóval. A baleset következtében a sértett által vezetett autó visszapillantó tükre becsapódott, kitörte a vezető oldali ablakot, az üvegszilánkok pedig az utastérbe szóródtak, sérülést azonban nem okoztak.

A vádlott annak ellenére, hogy észlelte az ütközést, a helyszínről elhajtott, oda ugyan később visszatért, de a gépkocsiból nem szállt ki, és ekkor sem győződött meg arról, hogy a másik járműben megsérült-e valaki, illetve segítségnyújtásra szorul-e. Az ittas férfi a sértett kérése ellenére az adatait sem adta meg, hanem a rendőri intézkedés előtt az otthonába távozott, ahol ismét szeszes ital fogyasztott.

A vádlott több KRESZ szabályt is megszegett, mert úgy vezette a gépjárművet, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt, ezért pedig nem tudott az út vonalvezetésének megfelelően közlekedni.

A balesetet követően nem állt meg, a veszélybe került személynek segítséget nem nyújtott, továbbá a személyazonosságát nem igazolta, a rendőri intézkedés bevárása nélkül elhagyta a helyszínt, illetve annak megtörténtéig szeszes italt fogyasztott.

A járási ügyészség közúti járművezetéstől eltiltást is indítványozott a vádlottal szemben, akinek büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

 

Fotó:illusztráció/Pixabay

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 15. szám - 2024.04.19.
Savaria Fórum 33. évfolyam 15. szám - 2024.04.19.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hidegen, esősen indult a kedd, és délután sem javul jelentősen az idő
Keddre virradóan nyugaton, északnyugaton esőre ébredtünk.
Vármegyei II. osztály, déli csoport: a Rum mesterötösnek is köszönhetően, a Nárai mesternégyessel nyert, de a Körmend is ötöt rúgva tartotta otthon a pontokat
A Bajánsenye a Gyöngyöshermán-Szentkirályt, az Újperint a Rábatótfalut múlta felül 2-1-re. A Szentpéterfa három gólja három pontot ért számukra, a Felsőcsatár és az Egyházasrádóc azonban nem bírt egymással.
Futsal: pazar gólok, tükörsima győzelem, kiütötte a Haladás a második Kecskemétet
Felipe Conde legénysége 6-0-val intézte el legfőbb üldözőjét a felső-házi rájátszás 8. játéknapján.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: nagy győzelmet aratott a Répcelak, a Bozsok és a Kemenesalja is hétgólos mérkőzésen diadalmaskodott
Bobán és Gércén is potyogtak a gólok: előbbi 4-4-es döntetlent játszott a Gencsapátival, míg utóbbi 3-2-es hazai sikert könyvelhetett el a Szeleste ellen. Az Alsóújlak, a Sé, valamint a Pecöl is idegenben tudott nyerni, utóbbi pedig a Sé Lukácsháza elleni sikerének köszönhetően a tabella élére állt.
A Derkovitson folytatódott a tavaszi utcatakarítási akció Szombathelyen
Ilyenkor nemcsak az útszegélyek, útpadkák, hanem a csatornák is megtisztulnak, szükség szerint újrafestik a parkolóhelyeket, és takarítás közben a fametszési és parkfenntartási munkákat is elvégzik.