km/óra
  2021.10.28., csütörtök  •  Simon, Szimonetta napja
Ittasan és bódult állapotban okozott balesetet

Ittasan és bódult állapotban okozott balesetet

A Körmendi Járásbíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott előkészítő ülésen 1 rendbeli súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas állapotban bűntettében és 1 rendbeli járművezetés bódult állapotban vétségében mondta ki a büntetlen előéletű vádlott bűnösségét. A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett- szabadságvesztésre, 500.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá 256.498 forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte, olvasható az ügyészség közleményében.

 

A tényállás szerint a vádlott 2019. augusztus 25-én 6 óra körül borult időben, szürkületben, ittas és egyben bódult állapotban közlekedett egy személygépkocsival a 8-as számú főúton Magyarszecsőd felől Körmend irányába. Gépkocsijában elöl jobb oldalon utast szállított. A terhelt személygépkocsijával a főút 161 + 750 km szelvénye térségében áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol ekkor érkezett a sértett személygépkocsijával. A vádlott gépjárművének bal eleje a terelővonaltól 0,9 méterre összeütközött a sértett személygépkocsijának bal elejével, amelynek következtében a sértett járműve az úttesten megpördült, és a menetirányával szemben, részben az úttesten, részben az út melletti padkán, míg a vádlott személygépkocsija többször megperdülve az úttesten nyerte el véghelyzetét. 


A baleset következtében a sértett zúzódásokat, valamint nyolc napon túl gyógyuló – 4-6 hét tényleges gyógytartamú – súlyos testi sérülést szenvedett el. A sértett személygépkocsijában elöl jobb oldalon ülő utasnak a balesetben nyolc napon belül gyógyuló könnyű testi sérülései keletkeztek. A vádlottnak a balesetben nyolc napon túl gyógyuló súlyos testi sérülései lettek.


A vádlott a személygépkocsit a közúton úgy vezette, hogy vérében a cselekmény időpontjában 1,57 g/l (ezrelék) alkohol-koncentráció volt, amely közepes fokú ittas állapotnak felel meg. Továbbá a balesetet megelőzően kábítószert, amfetamint is fogyasztott, ami a vérében 13,0 ng/ml koncentrációban volt jelen, így a közúti közlekedésben bódult állapotban vett részt.


Az ítélet jogerős.
 

Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
Visszavárunk, Doki! - mancsokkal is segítik az állatorvos felépülését
Mancsokkal a dokiért címmel jótékonysági sétát szervezett a Fekete István Állatvédő Egyesület a súlyos balesetet szenvedett állatorvos, Varjú Gábor javára. Szerették volna megmutatni, milyen sokan gondolnak rá és bíznak a gyógyulásában. A nevezési díjakból befolyt összeget az egyesület Varjú Gábor családjának juttatja el.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Megyei I. osztály: a Sárvár nyerte a Vép elleni rangadót, hetet rúgott a Haladás-Zanat
A Celldömölk Egyházasrádócról hozta el a három pontot, a Király SE, a Jánosháza, valamint a Táplán pedig hazai környezetben aratott győzelmet. A Kőszeg a Vasvárral, a Répcelak a Rábapaty gárdájával játszott 1-1-es döntetlent.
52 új fertőzött Vasban, 2548 Magyarországon, 24 beteg meghalt
2548 az új fertőzött, elhunyt 24 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 24.188-ról 24.240-re nőtt.
legfrissebbek
Haladás: átrendeződnek a tulajdonviszonyokat futballcsapatot működtető cégben, a közgyűlésen is téma lesz a változás
Tőkeemelést tervez a Haladás NB II-es futballcsaptát működtető Szombathelyi Haladás Kft-ben a kisebbségi tulajdonos Haladás Marketing Kft, a művelet pénzügyi hátterét a jelenlegi mezszponzor, a Vasútvill Kft. biztosítaná, jelezte levelében az önkormányzatnak Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás Kft. ügyvezetője. Az októberi közgyűlésen is téma lesz a változás.
Közleményben reagált az ugytudjuk.hu egyik cikkére a szombathelyi Fidesz, mellékesen beleálltak a városi hetilapba is
Érdekes közleményt adott ki a szombathelyi Fidesz szerdán: szerintük a Savaria Fórum kicenzúrázza Hende Csabát (jelentsen ez bármit is), továbbá a hetilap dr. Nemény Andrást pedig levágja a fotókról. A bejelentés apropója az volt, hogy az ugytudjuk.hu egy cikkben értekezett arról, hogy szerintük hogyan kezeli a kormánypárti képviselő a Nemény Andrással közös fotókat. Miután a Savaria Fórum még csak nem is linkelte a szóban forgó dolgozatot, ezért úgy vagyunk a megjelent közleménnyel, mint az öreg székely a zsiráffal: látni látjuk, hogy van ilyen, csak nem hisszük el.
Tizenegyesekkel búcsúzott a Haladás a MOL Magyar Kupától
A szombathelyiek Gyirmót elleni összecsapásán 0-0-ás 120 perc után büntetők döntöttek a vendégek javára.
Százéves a Soroptimist International
A világszervezet szombathelyi klubja is megemlékezett a kerek évszámról, mely egybeesett a Soroptimist Club Szombathely fennállásának hetedik évfordulójával. Mit tehetnek a nők a nőkért, hogyan jusson egy kicsit több pénz, figyelem, szakértelem oda, ahol hiányzik, onnan, ahol esetleg van? Ilyen kérdésekre keresik a választ a különböző szakterületeken kiemelkedő képességeket felmutató klubtagok, akik egyetértenek a világ egyik legnagyobb önkéntes, jószolgálati civil szervezetének – a politika és a vallás tekintetében – szigorúan semleges értékrendjével, a faji megkülönböztetés minden formáját elutasítva.
Futsal: parádés győzelem, a máltai BL-minitornát is sikerrel indította a Haladás
A szombathelyiek gólzáporos mérkőzésen nyertek a házigazda ellen, Dróth Zoltán, Luiggi Longo és Henrique Diniz is duplázni tudott.