km/óra
  2021.01.26., kedd  •  Vanda, Paula napja
A diákok foglalkoztatásánál is kell munkaszerződést kötni

A diákok foglalkoztatásánál is kell munkaszerződést kötni

A diákok foglalkoztatásánál is írásban megkötött munkaszerződésre van szükség, amelyben meg kell határozni az alapbért és a munkakört, ezen felül célszerű, de nem kötelező rögzíteni a munkaviszony időtartamát, a munkavégzés helyét és a napi munkaidőt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás emlékeztetett, hogy a Munka törvénykönyve szerint a 16 évnél idősebbek vállalhatnak munkát, a szabály alól kivételt képez az iskolaszüneti munka, mert ebben az időszakban a 15. életévüket betöltöttek is dolgozhatnak. Felhívta azonban a figyelmet, hogy a 18 évesnél fiatalabb diákok munkába állásához szükség van a szülők írásos hozzájárulásához is, ebben az esetben a munkáltató és a diák között létrejött munkaszerződés csak a szülői hozzájárulással együtt érvényes.
    
Az államtitkár elmondta, a diákok foglalkoztatásánál is érvényes a minimálbér és a garantált bérminimum: amennyiben a tanuló napi nyolc órát dolgozik, akkor havonta legalább bruttó 161 ezer forint, ha középfokú végzettséget vagy szakképzettséget igénylő munkát lát el, akkor pedig bruttó 210 600 forint illeti meg. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Diákhitel: eladósodás vagy lehetőség?
Diákhitel: eladósodás vagy lehetőség?
Kényes kérdés, viszont aktuális is. Májustól minden felsőoktatásban résztvevő hallgató elgondolhat rajta, hogy vegyen-e fel diákhitelt, hiszen ennyire kedvező feltételek még sosem álltak rendelkezésre.
Tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű helyi diákokat támogatnak
Tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű helyi diákokat támogatnak
Harmadik alkalommal hirdet pályázatot az önkormányzat a Szent Márton Esélyegyenlőségi Programban való részvételre.
Innovatív képzéseket indítanak a szakképzési centrumok milliárdos uniós támogatással
Innovatív képzéseket indítanak a szakképzési centrumok milliárdos uniós támogatással
A Széchenyi 2020 programban elindult az "A gazdaság fokozatváltását támogató innovatív képzések" című kiemelt projekt, amelyet az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ, mint konzorciumvezető kilenc szakképzési centrummal együttműködve valósít meg, 9 milliárd 941 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.

Savaria Fórum 30. évfolyam 2. szám - 2021.01.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 2. szám - 2021.01.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
150 új munkahely az 500 mellé: 45 millió euróból készül el az EO bevásárlóközpont új része Felsőőrött
A Rutter Immobilien Gmbh 45 millió eurós befektetéssel új bevásárlóközpontot épít Felsőőrött (Oberwart) az EO mellé, írja a meinbezirk.at.
Február 8-tól kezdhet lazítani Ausztria, a vendéglátás és turizmus újranyitásáról február közepén döntenek
Sajtótájékoztatón jelentette be az osztrák kormány, hogy a december végén elrendelt zárást február 7-ig meghosszabbítja. Emellett az új vírusvariáns gyors terjedése miatt január 25-től elrendelte az FFP2-es maszkok viselését a kereskedelemben és a tömegközlekedésben, a védőtávolságot pedig 1-ről 2 méterre emelték.
Ausztria: hírügynökségi információk szerint február 7-ig marad a lezárás, a vendéglátás és a turizmus február végén indul újra
Az APA hírügynökség szombat késő este közzétett információi szerint február 7-ig meghosszabbítják az koronavírus-járvány miatt december végén elrendelt lezárás szabályait. A kormány vasárnap hivatalosan vasárnap jelenti be a döntéseket. 
Koronavírus-járvány Ausztria: vasárnap jelenti be a kormány az új intézkedéseket
Ausztriában a tartományi vezetők után a szakértők is egyetértettek abban, hogy a decemberi zárás intézkedéseit meg kell hosszabbítani, így elképzelhető, nem lesz lazítás január 24-től. Döntés és hivatalos bejelentés vasárnap várható
Ausztriában botrány robbant ki az oltási sorrend be nem tartása miatt
Botrány robbant ki Ausztiában a koronavírus elleni oltások beadása körül, Sebastian Kurz kancellár a Kronen Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozva szerdán megengedhetetlennek nevezte, hogy polgármesterek és feleségeik, illetve helyi prominens személyiségek soron kívül jutottak hozzá a vakcinához.
legfrissebbek
Átfogó stratégia készül
A kábítószer-használati trendek a dizájnerdrogok elterjedésével egyre nagyobb sebességgel kezdenek váltakozni, ami új tempót diktál a szerek ellen küzdő szervezeteknek is. Szombathelyen a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) fogja össze a védekezésben és megelőzésben részt vevő intézmények, civilek és hivatásos szervek munkáját. A Szombathelyi Televízió legújabb közrendvédelmi műsorában a fórum vezetői beszéltek városunk kábítószerügyi helyzetéről.
Nyilvánosak a felsőoktatási keresztféléves ponthatárok
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves ponthatárokat hétfő délután a felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint több mint hatezer jelentkezőből 5231-en jutottak be egyetemre, főiskolára vagy felsőoktatási szakképzésre.
A brutális havazás miatt 80 ezer fát kell kivágni Madridban
A Madridot sújtó rendkívüli havazás miatt a város mintegy 80 ezer fája sérült meg annyira, hogy ki kell vágni - adta hírül az El Mundo spanyol napilap.
Megállapodás született a minimálbérről
Megszületett a megállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról. A minimálbér 4%-kal, bruttó 167 400 forintra emelkedik, a garantált bérminimum pedig 219 000 forintra nő februártól. Ráadásul, ha év közben csökken a járulék, akkor újabb 1%-os emelés következik.
Dárdai visszatér a Hertha élére
Dárdai Pál veszi át a Bruno Labbadia menesztése után vezetőedző nélkül maradó, a Bundesligában jelenleg 14. helyen álló Hertha BSC labdarúgócsapatának irányítását – jelentette be a berlini klub hétfő délután hivatalos honlapján.