Isten éltesse, Huszti Péter!
A poszt szerint: "Szülei Hendel László és Holló Gizella voltak. Édesapja jogászember volt, aki nagyon kedvelte a zenét, és több vidéki színház zenekarának is tagja volt, ezért a gyermek Péter már korán magába szívta a művészetek, a színház szeretetét. Édesanyja MÁV tisztviselőként dolgozott és a szülők korai válása után nehéz sorban, szegénységben, nevelte fel őt és a nővérét. Kisgyermekként a Lórántffy Zsuzsanna általános iskolába járt, az érettségit 1962-ben tette le a budapesti Rákóczi Ferenc Gimnáziumban.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1966-ban végezte el Várkonyi Zoltán osztályában. (Várkonyi még gimnazista korában figyelt fel Husztira egy iskolai rendezvényen, ő tanácsolta később a felvételinél korábbi teljesítményét látva, hogy rendező helyett inkább színész legyen.) Ádám Ottó hívására a Madách Színházhoz szerződött, melynek 2007-ig volt a tagja. Ezen időszak alatt több, mint 70 prózai darabot játszott, kedvencei és legnagyobb kihívásai a Shakespeare színdarabok voltak. A színdarabokat külföldi turnékra is elvitték, Salzburg, Szentpétervár, Moszkva, Varsó színházaiban is nagy sikert arattak.
A játék mellett a tanítás is élete részévé vált, 1974-ben lett a Színház- és Filmművészeti Főiskola, majd 1982-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. 1988 és 2010 között a színész főtanszak vezetőjeként dolgozott. 1989–1994 között a Madách Kamara művészeti vezetője volt, de közben a filmszerepek is megtalálták. Több, mint 100 tévé és játékfilm szereplője volt, neves filmje volt például a Várkonyi Zoltán által 1976-ban rendezett nagy sikerű "Fekete gyémántok". Az Őrjárat az égen című, a Magyar Néphadsereg életét bemutató négyrészes filmsorozat pedig általános ismertséget hozott számára. 1994–2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt. Akkoriban több nemzetközi fesztivál megrendezése is a nevéhez fűződött: 1992-ben Madách: Az ember tragédiája, 1994-ben Molnár Ferenc színháza, 1996-ban, Shakespeare: A művészképzés nemzetközi nyelve és 1998-ban, Híd a közös színjátszáshoz címmel. A fesztiválok, valamint magas szintű vezetői pozíciói révén erős kapcsolatok születtek külföldi egyetemek színész tanszakaival, úgymint, a virginiai, texasi, tennessee-i, minnesotai, valamint európai városok (London, Cardiff, Helsinki, Párizs, Lipcse, stb.) drámaképző intézeteivel.
1999-ben DLA fokozatot szerzett, majd a Színház- és Filmművészeti egyetem professor emeritusa lett. 2002-ben Görgey Gábor az akkori kultuszminiszter kinevezte a Nemzeti Színház igazgatójává, s bár szakmailag rátermett volt, a feladat politikai tartalma miatt nem töltötte ki mandátumát sem; egy hét után lemondott.
2003 óta a Soproni Petőfi Színház színésze, majd 2007-től művészeti tanácsadója 2012-ig. 2008-tól a Turay Ida Színház társulatának tagja, egyik rendezője."
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.