km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Isten éltesse, George Clooney!

Isten éltesse, George Clooney!

Ma 62 esztendős. 1961. május 6-án, Lexingtonban született George Clooney (George Timothy Clooney) kétszeres Oscar-díjas és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező, producer és forgatókönyvíró. Az ENSZ békenagykövete, írja a Paprika blog Facebook-oldala.

A poszt szerint: "Édesanyja, Nina Bruce (született Warren, 1939), szépségkirálynő volt és a városi tanácsnál dolgozott. Apja Nick Clooney (1934), a helyi televíziós társaságnál talkshow-műsorvezető volt. Egy nővére van, név szerint Adelia (más néven Ada). 5 évesen már apja kamerája elé állt. Érettségi után beiratkozott az Észak-Kentucky Egyetemre. Nagybátyja, José Ferrer egy lóverseny témájú filmet forgatott, és George is kapott egy kis szerepet benne. George a színészi pálya kedvéért otthagyta az egyetemet. 1982-ben egész nyáron dohányt vágott és női cipőket árult, majd elindult Hollywoodban élő nagynénjéhez. George elkezdett castingokra járni, az első sikeres próbafelvétel következtében szerepelt egy hirdetésben, amelyben egy hatos csomagolású sört cipelt a hóna alatt. Clooney beiratkozott Milton Katselas kurzusára a The Beverly Hills Playhouse-ban, s az egyik előadáson felfigyelt rá egy ügynök. Első játékfilmszerepe a Grizzly II: The Predator című film volt, amit Budapesten forgatott és ami nem került bemutatásra. Azt követte a Return of the Killer Tomatoes című film. Játszott a Roseanne-szériában és különféle tucatnyi tévésorozatban 10 éven keresztül. A Vészhelyzetben (ER) dr. Doug Ross szerepét kapta meg. Hamar a nézők kedvence lett. Két Emmy-, és három Golden Globe-díjra is nevezték. Clooney öt szezonon át játszotta a sármos orvost 1994 és 1999 között, 2009-ben egy epizód erejéig visszatért a sorozat utolsó évadában. Quentin Tarantino az Alkonyattól pirkadatig című mozijába hívta: alakítását az MTV Movie Awardjával jutalmazták. Majd az NBC népszerű sorozatában, a Jóbarátokban is felbukkant Noah Wyle társaságában. Mindketten a Vészhelyzetes karakterüket alakították, akik randiznak Monicával és Rachellel. 1996-ban Michelle Pfeifferrel szerepelt a Szép kis napban. Aztán Mimi Leder, a Vészhelyzet-sorozat egyik rendezője kérte fel a The Peacemaker főszerepére: Clooney ezredest alakított, aki egy ellopott atomrakétafejet kutat fel. Utána következett Batman jelmeze a Batman és Robinban, s ezért neki ítélték a legrosszabb párosnak járó Arany Málna díjat.

Következő filmjei a Mint a kámfor és a Sivatagi cápák voltak. Utóbbiban Mark Wahlberg lett a partnere, akivel aztán a Wolfgang Petersen rendezte Viharzónában ismét együtt játszott. Az Ó, testvér, merre visz az utad című film a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra is eljutott. A Coen testvérek vígjátéka három szökött rabról szól, s részben Homérosz Odüsszeiáján alapul.

Clooney egyik legnagyobb sikerét az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi című filmjével érte el, amely egy 1960-as mozi remake-je parádés szereposztással. Steven Soderbergh rendező az első szerepet neki osztotta ki, s aztán összegyűjtötte a sztárcsapatot – Brad Pitt, Andy García, Matt Damon és Julia Roberts. Mindenki a megszokott gázsijának töredékéért vállalta el a szerepet. Soderbergh következő produkciója, a Solaris remake-je főszerepére is őt bízta meg. A Coen testvérek filmjében eljátszott egy ügyvédet a Kegyetlen bánásmód című romantikus vígjátékban, majd elkészítette az Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét című filmet szintén a sztárcsapattal, amihez Catherine Zeta-Jones is csatlakozott. Következő szerepe a Sziriana volt, amiben egy sokat próbált CIA-ügynököt játszott. A szerep kedvéért több mint 15 kilót hízott egy hónap alatt, szakállat növesztett és megritkíttatta a haját. A forgatáson porckorongsérülést szenvedett. Alakítását a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Golden Globe-díjjal és Oscar-díjjal jutalmazták.

Az Egy veszedelmes elme vallomásai Charlie Kaufman forgatókönyvéből készült, Sam Rockwell alakítja a főszerepet. Clooney, Matt Damon és Brad Pitt is vállalt egy kis szerepet filmjében. A mozit a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve díjra jelölték.

Grant Heslovval, a film producerével és társ-forgatókönyvírójával együtt döntöttek úgy, hogy Murrow alakja az 1950-es évekbe helyezett játékfilmben fog érvényesülni a leghatásosabban. A filmnek a Jó estét, jó szerencsét! címet adták. A két alkotó a McCarthy szenátor kommunista üldözésének idejére, kettejük televíziós csatáira koncentrál. Clooney szerint: – „Ez az esemény és ez az időszak igazi szenvedélyem, hiszen azon ritka pillanatok egyike, amikor a televíziós újságírás valóban megváltoztatta a világot és az emberek gondolkodásmódját. McCarthy érinthetetlen volt mindaddig, amíg Murrow meg nem jelent a képben. Ezekben a pillanatokban az embernek valóban bátornak kellett lennie.” Clooney Fred Friendly producert játszotta, aki a tévés hírszerkesztővel, Edward R. Murrow-val egy napi híreket közlő műsort is irányít. A fekete-fehér film óriási sikert aratott, a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2005-ben megkapta a FIPRESCI és az Arany Osella-díjat, az Európai Filmakadémia a legjobb nem európai filmnek szavazta meg, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró kategóriában Golden Globe-ra jelölték, ráadásul a film hat Oscar-nominálást kapott.

2008 januárjában Pan Gimun ENSZ főtitkár arra kérte fel a 46 éves, Oscar-díjas hollywoodi filmsztárt, hogy segítse a világszervezet nemzetközi békemisszióit. A békenagyköveteket a művészetek, a kultúra, a tudományok és a sport kiválóságai közül választják ki azért, hogy világszerte támogatókat szerezzenek az ENSZ-nek.

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.