km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
HVSE: győzelemmel debütáltak a zöld-fehérek az NB III-ban, Árvay a 90. percben lőtte a győztes gólt

HVSE: győzelemmel debütáltak a zöld-fehérek az NB III-ban, Árvay a 90. percben lőtte a győztes gólt

Megkezdte szereplését az NB III-ben a Haladás VSE labdarúgó-csapata: Szenczi Imre legénysége a vasárnapi nyitómeccsen 2-1-re a Csorna ellen, amelyet a Haladás korábbi vezetőedzője, Németh Szabolcs irányított. 

Haladás VSE - Csorna 2-1 (1-0). Szombathely, 500 néző,ezette: Nyekita (Bencze, Végh).
HVSE: Horváth B. – Buzás, Horváth M., Varga Cs., Kovács B. – Varga M. (Czuczi 61.), Balogh Á. (Árvay D. 85.), Ferencz – Szabó M., Pap, Szenczi B. (Tóth M. 65.). Edző: Szenczi Imre.
Gólszerzők: Szenczi I. (33.), Árvay (90.), ill. Tóth A., (68.).

A tekintélyes létszámú hazai szurkolósereg előtt a HVSE kezdett jobban, irányította a játékot, helyzeket alakított ki. A vezetést a 33. percben sikerült megszerezni, Szabó M. cselezte be magát a szélről a tizenhatosra, Ferencz elé tálalt, akinek a lövését a kapus csak kiütni tudta, az érkező Szenczi B. pedig közelről a kapuba továbbított (1-0). A második félidőben a Csorna komoly erőket mozgósított az egyenlítésért, többször alakítottak ki a vendégek gólszerzési lehetőséget. Az egyik támadásuknál Tóth A. lépett ki középen, majd 11-12 méterről a hálóba lőtt (1-1). A csornai gól felpörgette a Haladást, több ziccer is adódott a zöld-fehérek előtt, ezek azonban a 90. percig kimaradtak. Ekkor egy középpályás labdaszerzést követően a hazaiak a szélen az alapvonalig vitték a labdát, az ötösre visszalőtt labdára a csereként beállt Árvay érkezett és megszerezte a győztes gólt (2-1). 

Szenczi Imre így értekelte a találkozót HVSE honlapján:

- Az első félidővel nagyjából elégedett lehetek. Bár voltak hibáink a támadásszervezésben, de így is megvolt a kellő számú helyzetünk a minimális előnyhöz. Kár, hogy csak egyet használtunk ki belőlük. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy ellenfelünknek is volt lehetősége, de kapusunk nagyon jó teljesítményt nyújtott a mai napon. A második játékrészben nagyobb nyomást helyezett ránk a Csorna, az etap feléig óriási hullámvölgyben voltunk. Elbizonytalanodtunk, és a labdakihozatalaink sem működtek. Túl sokszor alkalmaztuk a hosszú játékot, amiből a második labdákat nem mi szereztük meg. Ezekből pedig folyamatosan riválisunk kezdeményezhetett támadásokat. Egymás után rúghatták a szögleteket, ezeket sikeresen kivédekeztük, ám egy szerencsétlen elcsúszás miatt, egy nagyon szép akcióból megérdemelten egyenlített a vendégcsapat. Ebben a periódusban nagyon rosszul néztünk ki. Horváth Bendegúznak újabb védéseket, bravúrokat kellett bemutatnia, hogy meccsben maradjunk. Ráadásul két sérülés miatt kényszerű cseréket is végre kellett hajtanom. Az utolsó 15 percben óriási fordulatot vett a mérkőzés. Ekkor végérvényesen is lezárhattuk volna a találkozót, három hatalmas ziccerünk volt a győztes gólhoz. Ezekből egyet sikerült kihasználnunk az utolsó perben, így egy nagyon fontos három pontot tudtunk szerezni. A győztes gól pikantériáját adja, hogy a találat szerzője az a 16 éves Árvay Dávid, aki "tegnap" még U17 Régiós Kiemelt bajnokságban játszott, ma pedig a három pont sorsát eldöntő találatot szerezte a felnőttek között az NB III-ban. Dávid HVSE nevelés, akit könnyen tudunk átemelni a felnőtt csapatba, mert az utánpótlásunk minden korosztályát ugyanazzal a filozófiával oktatjuk és képezzük, mint amit a felnőtt csapat is képvisel. Jó bizonyíték lehet ez minden utánpótláskorú fiatalunk számára, hogy ennek a projektnek az egyik fő célja a játékosaink perspektívájának növelése. Összességében egy nézhető mérkőzés volt, talán megérdemelt minimális különbségű győzelemmel. Reméljük a nagy létszámú közönséget sikerült kiszolgálni. Kár a második félidei hullámvölgyért, de a legfontosabb célunkat teljesítettük!

A Haladás legközelebb szerdán (augusztus 2.) fél hatkor a Veszprém vendégeként lép pályára.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.