Szimfonikusok: humor nélkül nem érdemes

Van olyan frázisnak tűnő megállapítás, mely aranyfedezetét a valós megtapasztalása igazolja. Példának okáért az olyanét, mi szerint a zene gyógyító, pozitív hatású. Elkezdődik a koncert, nevezzük akár terápiás kezelésnek, s a muzsika áramkörébe kerülők fokozatosan más-más dimenziókba jutnak el. Megtörténik az a bizonyos valami legbelül – frissítés, újjászületés? –, ami igazolja az örök igazságot: a zene valóban gyógyír. Mellékhatások nélkül.

Mindennek, persze, előfeltétele (egyebek között) a profizmus, az odaadás, a csapatszellem. S nem utolsósorban a hűség: a zeneszerzőhöz, a publikumhoz.

A Liszt-, Bartók–Pásztory-díjas Kelemen Barnabás póztalansága, magától értetődő természetessége, elmélyültsége, kisugárzása pezsdítő erővel hatott a múlt pénteki hangversenyen együttesre és közönségre egyaránt. Franz Schubert (1797-1828) G-dúr nyitánya, A-dúr rondója és V. szimfóniája a kellemesnél is többet kínált/adott, de hol voltunk még a csuda-régióktól?

Ludwig van Beethoven (1770-1827) F-dúr és G-dúr románca – nem kérdés: géniusz műhelyében teremtődtek (ezek is) – minden képzeletet fölülmúlt. Mediterrán vagy éppen magashegyi (fel)üdülés érzete közben a halandó néző (aki történetesen e sorokat írja) arcán picurka erecske ereszkedett alá. Mindhiába az igyekezet szavakkal érzékeltetni, mi mindenre is képes a muzsika!

S mikor már azt hihettük, hogy mindezt nem lehet fokozni, akkor dobott rá még néhány lapáttal Kelemen Barnabás és a szimfonikusok. Ráadásként. Johann Sebastian Bach (1685-1750) E-dúr gavotte-ját – vidám, közepesen gyors, népi eredetű francia táncát – hallgatva (kizárt, hogy valaki, valahol ne „csípte” volna még el; legföljebb a „GPS-e” nem azonosította be), ha nem is termettünk a sportház parkettjén, ám a lelkünk ide-oda lejtett, cikázott, röpült.

A második ráadás, nevezhetnénk akár finálénak, bizonyos szempontból ősbemutató volt. Merthogy Kelemen Barnabás Beethoven – akiről közismert, hogy voltak magyar kapcsolódásai; többször járt Martonvásáron – G-dúr románcát cigányzenésen ismételte meg. A hegedűvirtuóz elárulta a publikumnak, hogy próba közben villant belé az ötlet. Többedszerre igazolta hitvallását: „A játékban mindig ott van az öröm, a szenvedély. S humor nélkül nem érdemes ezt csinálni”.        

Szenkovits Péter 

Fotó: Büki László