„Ne csak tanuljuk, értsük is a történelmet”

- Tisztelt emlékező közösség! Egy ország nemcsak az, amit tesz, hanem az is, amit eltűr. Ez a mondat Kurt Tucholsky-tól származik, és az izraeli Jad Vasem Emlékműmúzeum egyik termének a falára van kiírva hatalmas betűkkel. A szerző egy pacifista, demokrata német író volt, akit Hitler hatalomra jutása után megfosztottak az állampolgárságától, könyveit elégették, őt magát menekülésre kényszerítették. „Egy abbahagyott német” - ezt írta mindezek után az írásai végére a neve helyett. Egy abbahagyott német egy abbahagyott világban. Teszem hozzá ezt már én. De ha másképp közelítjük meg a történéseket, talán közelebb kerülünk a valósághoz. Nem Ő szűnt meg német állampolgárnak lenni, hanem Németország szűnt meg hazának lenni. Ahogy Magyarország is megszűnt hazának, Szombathely is otthonnak lenni az 1940-es években, de leginkább 79 évvel ezelőtt, 1944 júliusának elején. Megszűnt, mert eltűrte, hogy a gonosz erő által keltett gyűlölet beivódjon a sejtekbe, az emberek fejébe, szívébe, lelkébe. Megszűnt, mert hagyta, hogy az országlakosságának többsége tétlenül tűrje, hogy a másik részét pusztulásba vigyék. Egyszerű lenne azt mondani – sokan teszik ma is – hogy mindez egyetlen gonosz ember és az ő tettestársai, a nácik és a nyilasok műve. Ezzel együtt pedig felmentvényt adni mindenki másnak. Egyszerű és hazug. Ki kell mondanunk, akikről valójában beszélünk, aki mindezeket a rémségeket elkövette, az maga az ember. Ha úgy tetszik, az emberi faj. Így aztán nem lehet pusztán történelem, amit magunk mögött hagyunk, mert az nemcsak a múltunk, hanem a jelenünk, a mindennapi valóságunk. Ez mi magunk vagyunk. Mi vagyunk azok, akik gyilkoltak és szégyenfalra kerültek 79 éve. Ahogy mi vagyunk azon kevesek is, akik, amikor kellett, helyesen cselekedtek, és igazzá lettek. De mi vagyunk az áldozatok milliói is, azok, akik élő emberből füstté, levegővé váltak. Szombathelyen több mint 300 ember,köztük 613 gyerek. Levegő nélkül nem tud élni az ember. Az az ember, aki maga oldotta a lelkeket a levegőbe, hogy aztán azóta minden lélegzetvételkor magába is szívja őket. Most is itt vannak körülöttünk, bennünk. Ha becsukjuk a szemünket, érezzük őket - fogalmazott dr. Nemény András polgármester, aki később egy személyes történetet is megosztott az emlékezőkkel.

- Jártam a dachaui koncentrációs táborban és az emlékezés hegyén, a Jad Vasem Múzeumban. Amikor utóbbiban a több órás lelki hullámvasút után megtörve a kijártnál kezembe adták a vendégkönyvet, csak egy szót tudtam beleírni, azt, amit abban a pillanatban éreztem. Felelősség. Mert felelősségünk van. Mindannyiunknak. De azoknak, akik a közösség vezetésére kaptak felhatalmazást, még több. A saját életemben ez azt a katartikus felismerést hozta, hogy mindezzel dolgom van, és könnyen lehet, újra olyan idők jönnek, hogy dolgom lesz. Mert ne legyen kétségünk afelől, hogy az alaktalan gyűlölet itt van most is körülöttünk, és ha teheti testet ölt és újra rámutat ártatlan emberekre, népekre, országokra. Fel kell ismernünk, tetten kell érnünk, le kell lepleznünk és be kell zárnunk, mielőtt elhatalmasodik. Ezt nem tették meg a vérkorszak állami és és városi vezetői. Helyette cserben hagyták, elárulták a rájuk bízott állampolgárokat, városlakókat. Ez vezetett oda, amit Radnóti Miklós Töredék című versének keserű szavainál semmi sem láttat jobban. „Oly korban éltem én a földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként kéjjel ölt, nem csak parancsra.” Amikor „az ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen”. Igen, az ország nemcsak az, amit tesz, hanem az is, amit eltűr. 79 év után ma sem mondhatunk mást, ha azt akarjuk, maradjon hazánk és otthonunk, hogy ne tűrjük, hogy a gyűlölet lassan ölve megmérgezze a lelkeket. Ne csak tanuljuk, értsük is a történelmet, és a mindennapokban úgy éljünk, úgy cselekedjünk, ahogy azt a saját felelősségünk megkívánja. Nem hősnek, hanem a szó legjobb értelmében vett embernek kell lenni. Ahogy Anna Frank bújtatója, Miep Gies mondta élete végén: „Nem szeretem, ha hősnek neveznek, mert nem kell különlegesnek lenned ahhoz, hogy másokon segíts. Még egy átlagos titkárnő, háziasszony vagy tinédzser is hozhat egy kis fényt a sötét szobába.” Tisztelt emlékező közösség! A mai nap az emlékezésé, a gyászé, a sötétségé, de az összes többi nap legyen a cselekvésé, az életé, a fényé. Csak így válhatunk méltóvá az áldozatok emlékéhez. Csak így tarthatjuk meg emberi méltóságunkat – hangsúlyozta végezetül a polgármester.

Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség tiszteletbeli elnöke arról beszélt, hogy a második világháborúban a környékről csaknem 3000 embert vittek el haláltáborokba, a vidéki zsidóság csaknem megszűnt létezni. A mai magyar zsidóságnak ma csak alig 1 százaléka él városunkban, tette hozzá.

Deutsch Péter, budapesti rabbi azt mondta: Felfoghatatlan és megbocsáthatatlan, amit tett a náci ideológia.

- Nem fogjuk tudni pótolni azokat a hittestvéreinket, akiket elhurcoltak, akik kizárólag csak tettek, nem elvettek. Mindössze egy bűnük volt: a zsidó vallásuk – mondta a rabbi.             

A megemlékezés után mártírok emlékművénél koszorúzást tartottak. Ezt követően a Barátság utcai temetőbe is többen ellátogattak.

(Fotó: Bonyhádi Zoltán)