km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Hétfőn tartják a júniusi közgyűlést

Hétfőn tartják a júniusi közgyűlést

A szokásoktól eltérően június 27-én, hétfőn tartja soron következő rendes ülését a szombathelyi közgyűlés. 16 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak. Emelik az önkormányzati térítési, szolgáltatási díjakat és várhatóan elfogadják a TOP Plusz fejlesztési csomagot. A 9 órakor kezdődő közgyűlést élőben követhetik a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán, valamint honlapunkon is.

 

A nyári szünet előtti utolsó közgyűlésen döntenek szolgáltatási díjak emeléséről: a szociális ellátás, intézményi étkeztetés és bölcsődei térítési díj esetében 10 százalékos lesz a drágulás, az önkormányzati bérlakások bérleti díja is ennyivel nő. Többet kell fizetni a belépőjegyekért az uszodába, a Tófürdőbe és a Kalandvárosba. Emelkedik a temetői sírhelyek díja. 25 ezer forintba kerül a hivatali munkaidőn túli házasságkötés, ami eddig ingyenes volt. Drágul a parkolás is: az I-es övezetben például egy óra várakozás 400-ról 600 forintra változik.


Az önkormányzat ellátási szerződést köt az evangélikus egyházzal: mint ismert, a diakóniai központ szeptember 1-től 24 hajléktalanotthoni, január 1-től pedig 20 idősotthoni örökös férőhelyet biztosít szombathelyi ellátottak számára, az önkormányzat 550 millió forinttal támogatja az épület bővítését, a munka ütemterv szerint zajlik. Átvesznek a FÉHE-től 8, a Pálos Károly Központtól 9 dolgozót.


Az önkormányzatnak elszámolási vitája van a Volánnal, a város 481 millió forint ellentételezési igényt ismer el. A BLAGUSS részére a 2023 januárjában esedékes ellentételezési díj 60 százalékát, 60 millió forintot június 30-ig előrehozottan kifizet az önkormányzat. Augusztus 1-től módosul a buszmenetrend.


Elfogadják a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiát és a TOP Plusz Városfejlesztési Programtervezetét. A stratégiában parkoló- és zöldterület-fejlesztések, útfelújítások, kerékpárútépítés is szerepel. Javaslat hangzik el elektromos rollerkölcsönző hálózat kiépítéséről, 63 gyűjtőpont létesülne Szombathelyen.


További ipari parki ingatlanokat értékesít a város: a több mint 350 ezer m2 terület után legalább 1,7 milliárd forint bevételt remélnek.


Új közbeszerzési eljárást kell kiírni a zanati kerékpárút kivitelezésére, mert a beérkezett ajánlatok jóval drágábbak voltak a rendelkezésre álló összegnél.


Beszámoló hangzik el a város bérlakásállományáról. A Közösségi Bérlakás Rendszerbe eddig 18 ingatlant sikerült bevonni, 200 lakásra lenne szükség a lakhatási válság enyhítéséhez.


Döntenek közterületi elnevezésekről: a Hajnóczy utca egy szakaszát Király Ferencről keresztelnék el, az Ábránd Állatotthon közelében lévő út pedig Kutyatár utca lenne.


Zárt ülésen Idősek az idősekért díj adományozása és személyi ügyek kerülnek napirendre.


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat