km/óra
  2025.07.17., csütörtök  •  Endre, Elek napja
Az év fája verseny döntőjében a herényi hársak

Az év fája verseny döntőjében a herényi hársak

Bekerültek Az év fája 2021 verseny döntőjébe a herényi Béke téren álló Erzsébet-hársfák, amelyeket a Gothard család tagjai ültettek Sisi tiszteletére a 19. század utolsó éveiben. Múlt hét óta már lehet szavazni az interneten, egészen október elsejéig.

 

A magyarok hőn szeretett Sisije 1898-ban merénylet áldozatává vált. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki, hogy ültessenek emlékfákat a királyné tiszteletére országszerte. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a Herényt birtokló Gothard család: István, Sándor és Jenő 21 kislevelű hársfát telepített az akkor még Erzsébet nevét viselő parkba, a mai Béke térre. Tíz fa - túlélve a történelem viharait - ma is áll. Ma sajtótájékoztatót tartottak a parkban.


Horváth Gábor önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy megőrizzük ezt a teret, és ne csak a fákat óvjuk, hanem a környezetet is.


Idén 28 jelölés érkezett Az év fája versenybe, közülük 11-et juttatott döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. A 12. alkalommal megszervezett vetélkedő olyan fákra hívja fel a figyelmet, amelyek különleges szerepet töltenek be a jelölő közösség életében. Az Erzsébet-hársakkal a Herényi Kulturális és Sport Egyesület pályázott. Nagy Krisztina ügyvezető titkár elmondta, hogy ezek az Erzsébet-hársak történelmi örökségünk részei, koruk 130 évre tehető, egyedüli Vas megyeiként kerültek döntőbe az Év Fája versenyben.


Az evfaja.okotars.hu weboldalon lehet szavazni október elsejéig. Németh Ákos fenntartható fejlődésért felelős tanácsnok minden szombathelyit arra biztat, hogy jöjjön el, nézze meg, és szavazatával támogassa, hogy a Béke téri facsoport legyen a nyertes.


A Herényiek Háza szervezésében ismeretterjesztő előadások, kézműves foglalkozások és internetes környezetvédelmi kampány kapcsolódik majd Az év fája versenyhez, közösségi oldalukon pedig ismert emberek buzdítanak szavazásra.

 

Fotó: Nagy Jácint


 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Robogós szenvedett balesetet Szombathelyen
Megszépül és új funkciót kap az egykori Takáts-ház
Az egykori Takáts-házba költözik a Mathias Corvinus Collegium Szombathelyi Képzési Központja. Az épületet felújítják, a munkálatok már zajlanak. Modern, kifinomult belsőt kap az új központ úgy, hogy megtartják a ház műemléki értékeit. A tervek szerint a kész épületet jövő májusban adják majd át.
Jól nézzen be a fagyasztóba, mirelit steaket hívtak vissza a forgalomból
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján a szlovák hatóság határérték feletti mennyiségű higanyt mutatott ki egy Spanyolországból származó fagyasztott, szeletelt kékcápa termékben, amelyből Magyarországra is érkezett több vállalkozás részére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Csomagolásmentes vásárlás: a szombathelyi piacon egész évben figyelnek a környezettudatosságra
Bár a csomagolásmentes vásárlásra ebben a hónapban hívják fel kiemelten a figyelmet országszerte a műanyagmentes július mozgalom keretében, a Vásárcsarnokban egész évben népszerűsítik ezt a környezettudatos megoldást. Zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és tejtermékeket is érdemes saját táskába, dobozba kérni.