km/óra
  2024.05.06., hétfő  •  Ivett, Frida napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Hegedűs: hamis hangok nélkül - a Weöres Sándor Színház előadásáról

Hegedűs: hamis hangok nélkül - a Weöres Sándor Színház előadásáról

Fájdalmasan szép előadás született Horváth Csaba rendezésében a Weöres Sándor Színházban: a méltán világhírű Hegedűs a háztetőn című musicalen hol meghatódunk, hol mosolygunk.

Először 1964-ben mutatták be New Yorkban Joseph Stein (szövegkönyv), Jerry Bock (zene), Sheldon Harnick (dalszövegek) – Sólem Álechen novellafüzére alapján született – remekét. Bitangerős alapanyag. Nem véletlen, hogy az ősbemutató után Amszterdamban, Londonban, Tokióban s másutt is rajongtak érte.

Nálunk először fél évszázada (1973-ban) az Operett Színház tűzte műsorára. Ki ne emlékezne Bessenyi Ferenc Tevjéjére (akár a televízióban vagy az interneten látta is). Azóta többen belebújtak a sokgyermekes zsidó édesapa, tejesember bőrébe: Gregor József, Dunai Tamás, Hegedűs D. Géza...

A WSSZ-ben Szabó Tibor direktoré e (fő)szerep, aki színi csapatával múlhatatlan élménnyel ajándékoz meg bennünket. Az élő kísérőmuzsikával még beljebb hatolnak a lelkünkben; hála a Savaria Szimfonikus Zenekar együttműködő partnerségének. Komplex az élmény. Ilyenért érdemes színházat csinálni, teátrumba járni.

Rólunk, nekünk – meg e kaotikus, kilátástalannak tűnő világunkról – szól. De még inkább: erőforrás. Mégsem szabad(na) föladni. Megpróbáltatás-zuhatagban főleg nem! Hiszen vannak körülöttünk olyanok, akikért, akikkel lehet, érdemes szövetkezni, csak azért is teremtés-kísérletekbe fogni.

Lét-tükör Horváth Csaba Hegedűse. Megigéz. Fölold(oz): orca-nedvesedés kíséri. A szereplők – egy mindenkiért, mindenki egyért – bámulatosak. Ugyancsak főhajtás illeti kreatív munkatársaikat. A méltóságteljes alkotás évekig közönségkedvenc lesz. 

 

Szenkovits Péter

Fotó:Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Megyénkbe érkezett Magyar Péter
Két napon keresztül Vas megyét járja Magyar Péter. Hétfőn reggel Vasváron kezdett, majd Körmenden folytatta a látogatást. Szombathelyen este hatkor kezdődik a Fő téren a beszéd.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.