Háromnapos munkahetet vezetnek be egy németországi autógyárban
Beszállítói nehézségek miatt háromnapos munkahetet vezetnek be az egyik legrégebbi németországi autógyárban, a Ford kölni üzemében - írta csütörtökön a Bild című német lap. A beszámoló szerint a Ford Fiesta modellt gyártó üzemben a következő öt héten mintegy ötezer alkalmazott csak keddtől csütörtökig dolgozik majd.
A Ford 1931 óta működtet üzemet Kölnben, ahol 1998-ban az amerikai cég európai központját is kialakították. A Németország nyugati részén fekvő nagyvárosban nagyjából 15 ezer embert foglalkoztatnak, a gyártás mellett például a fejlesztés területén. A Fiesták gyártása az utóbbi hónapokban többször szünetelt már az alkatrész-, és alapanyag-ellátási zavarok miatt, így áprilisban is alig készültek új autók.
Hosszabb távon végleg leállítják a hagyományos meghajtású kocsik gyártását, mert a Ford teljesen átáll az elektromos autókra. Az üzemet is átalakítják, erre 1,8 milliárd eurót (700 milliárd forint) fordítanak a következő években. A fejlesztés részeként felépítenek a többi között egy akkumulátor-gyártó üzemegységet. Az első tisztán elektromos hajtású és tömeggyártásra szánt személyautó a tervek szerint 2023-tól készül Kölnben, és 2024-ben egy második elektromos modell is megjelenik majd a németországi üzem termékpalettáján.
Az elektromos személyautók tervezésére, gyártására és forgalmazása a cég Ford Model e néven létrehozott egy új üzletágat, amely a haszongépjárművekre szakosodott Ford Pro-val együtt 2024-től hét modellt kínál majd Európában. A társaság várakozása szerint 2026-ban már 600 ezernél is több elektromos hajtású gyártmányt értékesítenek az európai piacon, világszerte pedig több mint kétmilliót.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.