km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
A Mosonmagyaróvár is nyerni tudott a Haladás ellen a Rohonci úton

A Mosonmagyaróvár is nyerni tudott a Haladás ellen a Rohonci úton

A Merkantil Bank Liga 36. fordulójában a zöld-fehérek a Mosonmagyaróvár gárdáját fogadták. A vendégek a szünetben 2-0-ra vezettek, a második félidőben 11-est hibáztak, a vasiak a hajrában szépítettek, de az egyenlítés nem jött össze. Ezúttal is gyengén fociztak Ráczék.

Szeles, napos időben kezdődött a meccs – igencsak gyér érdeklődés mellett. Devecseri Szilárdot köszöntötte Séllei Árpád ügyvezető a meccs előtt: Deve 150. alkalommal játszott a Haladásban.

A 7. percben megszerezte a vezetést az addig is aktívabban futballozó Mosonmagyaróvár: a hazai védelem röviden szabadított fel, a labda Illés elé került, aki 12 méterről, jobból kilőtte a jobb alsó, rövid sarkot (1-0). A lelátóról nem tűnt védhetetlen löketnek... Teljesen dekoncentráltan kezdte a meccset a Hali, amely 10perc után kezdett magához térni.

A 12. percben Doktorics balról tört be a 16-oson belülre, majd jobbal lőtt, de Simitáról szögletre pattant a labda – ez volt az első focira emlékeztető jelenet a vasiaktól. Az első negyed óra egyértelműen a vendégeké volt, botrányosan gyengén kezdett a Haladás.

A 18. percben a gólszerző duplázhatott volna, két csel után 17 méterről, középről lőtt, a labda alig kerülte el a jobb kapufát. A házigazda rengeteg hibával futballozott, alig tudták Ráczék megtartani a labdát. Úgy telt el az első félidő fele, hogy a Hali nem tudott helyzetig eljutni, a mosonmagyaróváriak sokkal veszélyesebben fociztak.

A 24. percben szerencsés körülmények között került a labda Molnár elé, aki balról centerezett, de a védők felszabadítottak Borvető elől. A 28. percben Devecseri veszítette el a labdát a félpályánál, majd levágta Tóthot. Sárgát kapott a hátvédünk, a vendégek pirosat reklamáltak…

Fél óra elteltével a Haladás birtokolta többet a labdát, de a kreativitás ezen a délutánon is hiányzott a zöld-fehérek játékából. A 31. percben Rácz végzett el szabadrúgást 22 méterről. Jobbal alig tekerte el a labdát a jobb sarok mellé. Ez szép jelenet volt.

A 33. percben megint az óváriak veszélyeztettek: egy védelmi meg nem értést Szalka használt ki, aki három méterről az oldalhálóba pörgette a labdát. Egy percre rá viszont a Haladás előtt adódott helyzet: Nyíri tört be a 16-oson belülre, de lövésébe beleléptek a védők, így a labda szögletre vágódott.  

A 36. percben már 0-2 volt az állás: Illés 20 méterről tüzelt, a labda a bal alsóba vágódott a kapufa segítségével. A látottak alapján teljesen megérdemelten vezettek a vendégek a szünetben.

A szünetben Michal Hipp kettőt is cserélt, lekapta Devecserit és Borvetőt, érkezett Tóth Máté és Bosnjak. A második félidőt jobban is kezdte a Hali, szögletekig el is jutottak Ráczék, de ezek után nem alakultak ki igazi ziccerek. Az óváriak visszaálltak, zártan védekeztek, labdaszerzés után kontrákkal próbálkoztak.

Az 57. percben Horváth Rajmund lőtt 20 méterről, ballal, de a labda messze elkerülte a kaput. A vasiak meddő mezőnyfölényben fociztak, nem tudtak mit kezdeni a szervezett vendégvédelemmel.  

A 60. percben teljesen jogos 11-eshez jutott a Mosonmagyaróvár: Csonka ütötte el Illést a 16-oson belül. A büntetőt Végh jobbra lőtte, Mursits a kapufára tolta a labdát, majd felszabadított a védelem. Azért rendesen összerugdosták egymást a játékosok, a 65. percig már hét sárgát osztott ki a spori.  Teljes tanácstalanság jellemezte a Hipp-legénység támadójátékát, a Horváthék nem tudták megbontani az óváriak hátsó alakzatát.

Folyamatosan Bolláéknál volt a labda, de az ellenfél térfelének a közepén elfogyott a tudomány. A meccs ezen szakaszában már a vendégek sem erőltették a támadásokat, így unalmas játékot láthatott a 769 néző.

A 76. percben Nyíri ugratta ki Horváth Rajmundot a jobb szélen, a támadó befelé cselezett, majd 18 méterről lőtt, a labda alig szállt fölé.

A 79. percben szinte a semmiből jött a szépítés: Csonka vállalkozott lövésre 24 méterről, a labda a jobb alsó sarokba vágódott (1-2)! Izgalmasnak ígérkezett így a hajrá.

A 82. percben majdnem egyenlített a Haladás, de egy szöglet után Bolla 12 méterről kilőtte a stadionból a labdát. Mentek előre Csernikék, egyre több dolga adódott Heinrichnek. Az utolsó percekben húzta az időt az Óvár, így sikerült megtartaniuk előnyüket.

A Haladás ezúttal is gyenge napot fogott ki, az első félidei teljesítménye alapján a Mosonmagyaróvár megérdemelten nyert.

 

SZOMBATHELYI HALADÁS–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 1–2  ( 0 - 2 )
Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 769 néző. Vezette: Molnár Attila (Aradi József, Kiss Balázs)
SZOMBATHELYI HALADÁS: Mursits – Nyíri (Katona 85.), Csonka, Devecseri (Bosnjak 46.), Bolla – Horváth R. (Mayer 85.), Zvekanov, Rácz, Doktorics (Csernik 59.) – Molnár R., Borvető (Tóth M. 46.). Vezetőedző: Michal Hipp.
MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Simita, Papp., Deák, Horváth K. – Végh B., Gáncs (Tifán-Péter 83.), Illés D. (Czingráber 77.) – Szalka (Korbély 64.), Jasarevic (Debreceni 83.) - Nagy Z. (Nagy K. 64.). Vezetőedző: Király József.
Góllövők: Csonka 79., illetve Illés 7., 36.

(Fotó: Nagy Jácint/archív)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.