km/óra
  2024.02.28., szerda  •  Ákos, Bátor napja
Gyilkossági kísérlet miatt 12 év börtönre ítéltek egy fiatal férfit

Gyilkossági kísérlet miatt 12 év börtönre ítéltek egy fiatal férfit

Emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt 12 év fiatalkorúak börtönére ítéltek egy, az elkövetéskor 16 éves fiút - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Fővárosi Főügyészség 2020-ban emelt vádat a - büntetőeljárás során újabb bűncselekményeket elkövető - fiúval szemben.

A Fővárosi Törvényszék június 29-én kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki előre kitervelten, különös kegyetlenséggel és több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben.

Az eljáró törvényszék ítéletében megállapította, hogy a már 15 évesen jegyben járó vádlott kapcsolata során féltékenységből számos alkalommal bántalmazta jegyesét, aki ezért elhagyta.

A vádlott azonban a szakítást nem tudta elfogadni, ezért 2018 márciusában elcsalta a sértettet a IX. kerületi Ráckevei Duna-ághoz, majd a töltésről, mintegy 5 méter magasságból a 0 fokos vízbe lökte.

A sértett a partra tudott úszni, de a vádlott ekkor tovább bántalmazta, és egy vágóeszközzel testszerte összekaszabolta, majd az életveszélyes állapotba került sértettet hátrahagyta. A lánynak sikerült segítséget kérnie telefonon, majd a vádlottat feljelentette.

Az elindult büntetőeljárás alatt a bíróság a vádlottat bűnügyi felügyeletbe helyezte lakóhelyén. A kényszerintézkedés ideje alatt a vádlott a Facebookon keresztül ismerkedett meg egy fiatalkorú lánnyal, aki rendszeresen látogatta lakásán, azonban ennek a kapcsolatnak is szakítás lett a vége, amibe a vádlott ugyancsak nem tudott beletörődni.

A fiú 2018 augusztusában a nyomkövetőjét a bokájáról levágta, magához vett egy rugós bicskát és a lakásból megszökött.

Ezután felkutatta a fiatalkorú lányt annak tartózkodási helyén, ahol annak édesanyjával szóváltásba keveredett, és négy alkalommal mellkason, illetve alkaron szúrt, majd a volt barátnőjét először mellbe szúrta, majd további kilenc alkalommal testszerte szurkálta össze.

Az ügyészségi közlemény szerint a lány életét a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. Édesanyját életveszélyes sérülései miatt ugyancsak megműtötték. A támadás következtében poszttraumás stresszt is elszenvedett.

Az elsőfokú ítélet ellen a fiatalkorúak ügyésze a jelenleg 20 éves vádlott terhére hosszabb tartamú szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblánál előterjesztett indítványával a vádlott büntetésének súlyosítása mellett, a védelmi fellebbezések elutasítását kezdeményezte.

A Fővárosi Ítélőtábla november 24-én kihirdetett és jogerős határozatával az elsőfokú büntetőítéletet helybenhagyta - áll a közleményben.

Savaria Fórum 33. évfolyam 7. szám - 2024.02.23.
Savaria Fórum 33. évfolyam 7. szám - 2024.02.23.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Időseknek és fogyatékkal élőknek segít 10 ezer forinttal az önkormányzat
Valamennyi nyugdíjasnak és valamennyi egészségkárosodás okán ellátásban részesülőnek tízezer forintos segítséget nyújt idén az önkormányzat Szombathelyen. Erről is tárgyalnak a képviselők a közgyűlésen.
Csató Kata: A bábművészet sokkal több, mint illúzióteremtés
Csató Kata bábművész, bábrendező júliustól tölti be a Mesebolt Bábszínház igazgatói posztját. Szombathelyi terveiről, céljairól beszélgettünk.
Csütörtökön ismét összeülnek a képviselők
Megalkotják a város idei költségvetését, várhatóan elfogadják a 16 éven aluli szombathelyiek ingyenes utazásáról szóló javaslatot, továbbá döntenek a nyugdíjasok és egészségkárosodás miatt juttatásra jogosultak egyszeri, tízezer forintos támogatásáról. A februári közgyűlésen 11 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak a képviselők. A csütörtökön 9 órakor kezdődő testületi ülést élőben követhetik honlapunkon frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Gőzerővel épül a Barátság utcai parkoló
Ha minden jól alakul, március 20. környékére el is készül.
Előzésben lévő WV perdített sorompónak egy kanyarodó Mercedest Szombathely határában
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 86-os főúton, Szombathely határában, a BPW kamion alkatrészeket árusító boltja előtt - írja a 112press.