km/óra
  2023.12.08., péntek  •  Mária napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Göncz Árpádra emlékeztek

Göncz Árpádra emlékeztek

Dr. László Győző és Horváth Soma, Szombathely alpolgármesterei is részt vettek a Göncz Árpád Centenárium zárórendezvényén a múlt pénteken a fővárosban, az Óbudai Társaskörben. Dr. László Győző arról is beszélt, hogy külön kiemelték városunkat, ahol egy közteret neveztek el az egykori köztársasági elnökről.

A 2015-ben elhunyt Göncz Árpád, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) alapító tagja a rendszerváltás után két cikluson keresztül, 1990 és 2000 között volt Magyarország köztársasági elnöke. Gyermekei és a Göncz Árpád Alapítvány tavaly év elején, a volt államfő, író, műfordító születésének századik évfordulóján indították el a Göncz Árpád Centenárium rendezvényeit. A pénteki zárórendezvényen a jelenlévők megemlékeztek a közelmúltban elhunyt Mécs Imréről és Tamás Gáspár Miklósról. Dr. László Győző szerint nagyszerűen sikerült a zárórendezvény.

- Gulyás András, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumi elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere mondott beszédet, de a kulturális műsorban fellépett többek között a szombathelyi Tóth Dániel énekes is – azt a produkciót adta elő a fiatal zenész, amelyet tavaly augusztus 20-án, amikor felavattuk a Göncz Árpád teret a Rákóczi Ferenc utca, a Schrammel-gyűjtemény és az Iseum Savariense által határolt területen. Több politikus, művész, köztük Jordán Tamás színházalapító, közéleti gondolkodó vett részt az eseményen, amely méltóképpen zárta le a centenáriumi rendezvénysorozatot – mondta az alpolgármester.

(Fotó: Nagy Jácint/archív)

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.