km/óra
  2024.04.23., kedd  •  Béla napja
Geszti jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában

Geszti jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában

Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel - áll a szervezők közleményében.

Geszti Péter gyerekszínészként kezdte pályafutását, majd az 1990-es évek eléjén megalapította a Rapülők nevű formációt Berkes Gáborral és Szentmihályi Gáborral, később pedig a Jazz+Az nevű együttest, amelyben Kozma Orsolya, Váczi Eszter, Behumi Dorottya és Dés László volt a partnere. Geszti Péter sikeres reklámszakember és producer is, nevéhez fűződik a Magyar Vágta és az Arc plakátkiállítás elindítása is, de számos ismert musical dalszövegét is ő jegyzi.

Írt slágert Wolf Katinak, dolgozott Zsédával, Rúzsa Magdival az X-Faktor mentoraként, majd 2011-ben új zenekart hozott létre Gringo Sztár néven Gereben Zitával és Sapszon Orsolyával.
2016-ban kiadta Létvágy című pop-rap-elektro albumát, amelyen minden dalához más zeneszerzőt és énekest kért fel a közreműködésre. Köztük volt Wolf Kati, Váczi Eszter, Oláh Gergő, Kowalsky, Rácz Gergő, Tóth Gabi, Ambrus Rita és Siza, a zeneszerzők között pedig Erdélyi Péter, Rácz Gergő, Rakonczai Viktor, Puskás Peti, Lotfi Begi, Kálmán Tamás és Vödrös Marci működtek közre a lemezen.

2017-ben dupla Rapülők, majd 2020-ban Jazz+Az koncertet adott a Papp László Sportarénában, 2021-ben a VeszprémFesten és a Tokaj Fesztiválkatlanban lépett fel, majd Best of Geszti turnéval járta az országot és számos alkalommal lépett fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, valamint a Kongresszusi Központban is. Váczi Eszterrel közös színházi koncertestje Vabadaba címmel 2023 áprilisában indult el.
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 15. szám - 2024.04.19.
Savaria Fórum 33. évfolyam 15. szám - 2024.04.19.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Futsal: pazar gólok, tükörsima győzelem, kiütötte a Haladás a második Kecskemétet
Felipe Conde legénysége 6-0-val intézte el legfőbb üldözőjét a felső-házi rájátszás 8. játéknapján.
Vármegyei II. osztály, északi csoport: nagy győzelmet aratott a Répcelak, a Bozsok és a Kemenesalja is hétgólos mérkőzésen diadalmaskodott
Bobán és Gércén is potyogtak a gólok: előbbi 4-4-es döntetlent játszott a Gencsapátival, míg utóbbi 3-2-es hazai sikert könyvelhetett el a Szeleste ellen. Az Alsóújlak, a Sé, valamint a Pecöl is idegenben tudott nyerni, utóbbi pedig a Sé Lukácsháza elleni sikerének köszönhetően a tabella élére állt.
A Derkovitson folytatódott a tavaszi utcatakarítási akció Szombathelyen
Ilyenkor nemcsak az útszegélyek, útpadkák, hanem a csatornák is megtisztulnak, szükség szerint újrafestik a parkolóhelyeket, és takarítás közben a fametszési és parkfenntartási munkákat is elvégzik.
Ne vigyük haza a madárfiókákat és az állatkölyköket!
Fontos dologra hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Vigyázat! Megint csalók élnek vissza az MNB nevével és logójával
Újabb csalási kísérletben igyekeznek csalók hitelesnek tűnni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével és logójával: egy most terjedő e-mailes csalásban bűnözők magánszemélyeket próbálnak meg rábírni arra, hogy egy „MNB által támogatott” víruskezelő programot töltsenek le – közölte az MNB hétfői közleményében, kiemelve hogy a jegybank nem készít és támogat víruskezelő programot sem lakossági, sem vállalati ügyfelek számára.