km/óra
  2023.12.03., vasárnap  •  Ferenc napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Galgóczi: a harmadik hullám leszállóágában is fontos az oltások folytatása

Galgóczi: a harmadik hullám leszállóágában is fontos az oltások folytatása

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.

 

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, minél nagyobb a lakosság átoltottsága annál kisebb az esélye egy újabb súlyos járványhullám kialakulásának. Kiemelte, minden oltóanyag hatékony, valamint biztonságos és megvéd a kórházba kerüléstől.
   

Az osztályvezető elmondta, a korlátozó intézkedéseknek, valamint a védőoltási programnak köszönhetően javulnak a járványügyi adatok: folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek, a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.
   

Magyarország pénteken elérte a négymillió beoltottat, azonban továbbra is fontos betartani a maszkviselésre, a higiénére és a távolságtartásra vonatkozó szabályokat. Megjegyezte, az idősotthonok átoltottsága mostanra elérte a 80 százalékot, ami lehetővé tette, hogy az intézményekben felfüggesszék a látogatási tilalmat.
   

Galgóczi Ágnes azt kérte, az is regisztráljon az oltásra, aki eddig ezt még nem tette meg, hiszen csak ezt követően lehet időpontot foglalni a vakcinákra, illetve a háziorvosok is kizárólag ezután adhatnak oltást. (MTI)
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak