km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Fókuszban volt a költségvetés, mindenki más véleményt alkotott róla

Fókuszban volt a költségvetés, mindenki más véleményt alkotott róla

A költségvetésről esett a legtöbb szó a közgyűlést követő sajtótájékoztatókon. A városvezetés tagjai stabil, jó büdzsének nevezték az ideit, míg az ellenzék nemmel szavazott a koncepcióra.

Stabil költségvetést sikerült összerakni, ami tükrözi a választási ígéreteket  értékelt Bokányi Adrienn, költségvetésért is felelős tanácsnok. Elmondta: 816 millió forint működési többlettel indították az évet. Felelős gazdálkodást ígért: a Schaefflertől kapott kétmilliárdos ingatlan-vételárat nem működésre, hanem fejlesztésre költik. 2,2 milliárd forint jut út-, híd- és járdafelújításra, 70 millióval többet szánnak parkfenntartásra, 74 milliót a háziorvosi életpályamodellre, 50 milliót a közösségi bérlakás rendszerre, 82 milliót fatelepítésre, 15 milliót pedig az alkonykapcsoló beépítésére.


Horváth Soma alpolgármester a parkfenntartási akciótervet emelte ki. Júniusra várnak beszámolót a SZOMPARK ügyvezetőjétől, sikerült-e a többletforrásból az eszköz- és személyi állomány fejlesztését megvalósítani, a munkákat optimalizálni. Őszre elkészülhet az alkonykapcsoló, most a tervezési fázis következik. Kiemelte: nő a Kulturális és Civil Alap összege, több szervezet pedig külön soron is kap támogatást. 57,5 millió forint jut a Savaria Történelmi Karnevál szervezésére, és egy ilyen célú NKA-pályázat tízmilliós önrészét is megszavazták. Örvendetesnek nevezte, hogy április 30-ig öt civil szervezet köt közművelődési feladatellátási szerződést az önkormányzattal.


László Győző szerint az egészségügy, az oktatás és a szociális szféra az idei költségvetés nyertese. Az alpolgármester fontos elemnek nevezte a közösségi bérlakás-rendszert és a háziorvosi életpályamodellt, amelyre már jelentkező is van. Az orvosi ügyelettel kapcsolatban elmondta: ígéretet kaptak az Országos Mentőszolgálattól, hogy ha szeptember 30-ig valamiért nem sikerül biztonsággal megszervezni az ellátást, az OMSZ átmenetileg továbbra is gondoskodik róla. Úgy véli, az ELTÉ-nek nyújtandó 200 millió forint támogatás a garancia arra, hogy fejlődik a szombathelyi felsőoktatás. László Győző jó költségvetésnek nevezte az ideit, és megköszönte az előkészítésben részt vett hivatali dolgozók munkáját.


Van költségvetése a városnak, ami jó dolog, de nemmel szavaztak a koncepcióra  kezdte tájékoztatóját Illés Károly.  Fejlesztési forrást kizárólag a Schaefflertől kapott kétmilliárdos ingatlanvételár jelent, az útalap 2,2 milliárdos keretéből 546 millió pedig a tavaly el nem költött összeg  mondta a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Kritikaként fogalmazta meg, hogy a büdzsében nyoma sincs a sárga és a zöld övezetekben való ingyenes parkolásról szóló választási ígéretnek, szerinte indokolatlan a médiaközpont plusz 34 milliója, és túlzó a sportiskola támogatása, miközben a HVSE  ahol olimpikonok készülnek az idei játékokra  nem kapott többletforrást. A közgyűlés leszavazta a hivatali dolgozók cafetéria-emeléséről, a cserkészek támogatásáról, a Szombathely visszavár program és a városi diákönkormányzat támogatásának emeléséről szóló javaslatukat. Aggódnak az orvosi ügyelet miatt, hiszen a rendszer eddig jól működött, de megszavazták az átszervezést. Illés Károly szerint a médiaközpont körüli botrányban fennáll a városvezetés felelőssége, hiszen politikai komisszárt neveztek ki a cég élére. Török Tibor megbízott igazgatótól azt várják, hogy változást hoz, és biztosítja az objektivitást.


A költségvetés egy élhetőbb, tisztább város iránti akaratot tükröz  mondta Tóth Kálmán. A sport továbbra is kiemelt terület, igyekeztek igazságosan, az eredmények ismeretében elosztani a támogatásokat. A kis egyesületek működési- és rendezvénytámogatása nőtt, és külön soron szerepel a költségvetésben a Delfin SE tornász szakosztálya. Az Éljen Szombathely frakcióvezetője hangsúlyozta, hogy ki kell egyenlíteni a választókörzetekre jutó útfelújítási keretet, és egyenként tárgyalnak majd a képviselők indítványairól. Kelemen Krisztián a bűnmegelőzési bizottság elnökeként a közbiztonsággal kapcsolatos költségvetési tételeket sorolta: 20 százalékkal nőtt a rendőrség támogatása, kétmilliót kap a katasztrófavédelem, 2,2 milliót a polgárőrség, 2,5 millió jut a Bűnmegelőzési Cselekvési Terv végrehajtására és 1,4 millió a Barnahus-modellre. A parkerdei illegális hulladéklerakás megakadályozása érdekében növelnék a köztéri kamerák számát.


A feltételekhez képest a legjobb költségvetés készült el. Ugyanakkor a szolidaritási adó emelkedése, az iparűzési adó körüli bizonytalanságok és a kulturális TAO kivezetése még okozhat problémát  értékelt Koczka Tibor a Pro Savaria képviseletében. A 200 milliós ELTE-támogatás fejében elvárná, hogy az egyetem letegyen egy koncepciót az asztalra arról, hogyan kívánja növelni a hallgatói létszámot, és milyen szakokat hozna Szombathelyre a következő években. Üdvözölte a háziorvosi életpályamodellt, ami megoldhatja az orvoshiányt a városban. Az ügyelettel kapcsolatban elmondta: jó megoldás lehet a kórházzal egyeztetni az ellátás megszervezéséről.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.