km/óra
  2024.10.08., kedd  •  Koppány napja
Fogadna, ki nyeri a szerbiai választást?

Fogadna, ki nyeri a szerbiai választást?

Húsz lista indul a szerbiai parlamenti választásokon június 21-én, a fogadóirodákban azonban már lehet fogadni arra, hogy kire voksolnak a legtöbben, melyik lista hány százalékot ér el, de akár a pontos szavazatszámot is meg lehet tippelni.

 

A fogadóirodák szorzói hasonlóak, ami azt jelenti, hogy nem számítanak nagy meglepetésekre a jövő vasárnap. Biztos befutónak tűnik a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS), így a parlamentbe jutására csupán egyes a szorzó, arra viszont már 1,8-as, hogy a szavazatok 61 százalékánál többet szerez-e.
    

A fogadóirodák előrejelzései szerint mindössze öt lista jut be a szerb parlamentbe. Az SNS mellett a szintén kormányzó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) koalíciós listájának, valamint három ellenzéki listának, a Szabad Polgárok Mozgalmának (PSG), a Szerbiai Radikális Pártnak (SRS) és az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett listának van esélye a bekerülésre. A fogadóirodák nem hozzák, de a kisebbségi pártok közül - egyetlen magyar indulóként - a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is biztos befutónak számít, a kérdés csak az, hány képviselői helyet tud megszerezni.
    

A fogadóirodáknál megbízhatóbb, de nagyon hasonló adatokat közöltek a különböző közvélemény-kutató ügynökségek is a napokban. A felmérések szerint is az említett öt lista juthat be a parlamentbe, annak ellenére, hogy a bejutási küszöböt néhány hónappal ezelőtt ötről három százalékra csökkentették. A közvélemény-kutatások szerint az SNS a voksok körülbelül 58 százalékát, az SPS a 12 százalékát, míg az ellenzéki pártok közül a PSG és Aleksandar Sapic listája 4 százalékot, Vojislav Seselj radikálisai pedig 3 százalékot tudnának szerezni a voksoláson.
    

Több ellenzéki párt és tömörülés a választás bojkottja mellett döntött, mert szerintük nincsenek meg a demokratikus választások feltételei, a kormányzó SNS rátenyerelt a médiára, és ellehetetleníti az ellenzék sajtómegjelenését.
    

A kisebbségi pártok bejutási esélyeit is növelték. A nemzeti kisebbségek képviselői úgynevezett természetes küszöb alapján jutnak be a képviselőházba, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt, vagyis nem kell elérniük a parlamenti küszöböt. A néhány hónapja elfogadott módosítás szerint a természetes küszöb meghatározásakor ezentúl a kisebbségi pártokra leadott szavazatoknál 1,35-ös szorzót használnak, vagyis ennyivel emelik meg a megszerzett szavazatszámot.
    

Mivel az országot 2012 óta a Szerb Haladó Párt és a Szerbiai Szocialista Párt koalíciója vezeti, így nem is vitték túlzásba a kampányígéreteket, inkább az eddigi munka folytatására helyezték a hangsúlyt. Az ellenzék sem bizonyult kreatívnak az idén, kampányuk a "Mi nem ők vagyunk, mi máshogy csinálnánk" elképzelt szlogennel foglalható össze.
    

A többpártrendszer szerbiai bevezetése óta ez lesz a 12. parlamenti választás. 1990 óta negyedszer történik meg, hogy egy időben rendeznek önkormányzati, tartományi parlamenti és szerb parlamenti szavazást. A 6,5 millió választópolgár június 21-én a köztársasági parlament 250, valamint a vajdasági tartományi képviselőház 120 mandátumáról, illetve több mint 170 önkormányzat összetételéről dönt. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.
legfrissebbek
Rágcsálóirtás folyik a parkokban, lakótelepeken és patakpartokon városszerte
Átfogó rágcsálóirtás kezdődött szeptember 30-án Szombathelyen.
Csatlakozott a PASCH közösséghez a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum: ebben a tanévben kerül sor az első DSD nyelvvizsgákra
2024. október 8. napjától a Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum hivatalosan is a PASCH (Schulen: Partner der Zukunft) közösség tagja lett: az ünnepélyes aláírásra az iskola aulájában került sor.
Évfordulós ünnepség a segítés jegyében
Tízéves a Soroptimist International Club Szombathely, a hagyományokhoz híven gyertyát gyújtottak a születésnapi rendezvényükön szombaton a Pannónia étteremben. A Soroptimist International Club Szombathely – Colonia Savaria Egyesület tagjai küzdenek a nők és lányok jogaiért, életük jobbá tételéért.
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Letették az esküt a Vas Vármegyei Közgyűlés tagjai
Megtartotta alakuló ülését a Vas Vármegyei Közgyűlés. A 15 tagú testület elnökévé ismét Majthényi Lászlót választották, aki harmadik ciklusát kezdi. Munkáját Kondora Bálint és Marton Ferenc alelnökként segíti, és ezúttal társadalmi alelnököt is választottak Melega Miklós személyében. A képviselők és az elnökség megbízatása 2029 októberéig tart.