Ferenc pápa: ne rekesszünk ki senkit!

„Szentatyánk nemegyszer tanújelét adta már eddig is a magyarok iránt érzett rokonszenvének. Mostani látogatása bizonyára még tovább erősíti kapcsolatunkat; tanúságot tesz majd előttünk Jézus Krisztusról, aki az Út, az Igazság és az Élet, akitől megtanulhatjuk, hogy miben áll az ember igazi méltósága, mi a küldetése és a végső rendeltetése. Ezáltal eloszlatja kételyeinket, reményt ad egy szebb jövőre, és ösztönzést az igaz testvéri szeretetre.” Milyen érdekes is az élet, hiszen e sorokat pontosan harminc esztendeje, II. János Pál szombathelyi látogatása (1991. augusztus 19.) előtt vetette papírra dr. Konkoly István (1930-2017) akkori megyéspüspök. Minden szava érvényesnek bizonyult Ferenc pápa első – de remélhetőleg korántsem utolsó! – magyarországi vizitje előtt. (Jorge Mario Bergoglio: 1936. december 17., Argentína, Buenos Aires; olasz emigránsok gyermeke.) 

Vasárnap reggel fél öttől gyülekeztek a szombathelyi vasútállomáson a hívek. Izgatottan várták a Zalaegerszegről érkező zarándokvonatot, hogy elindulhassanak, s találkozhassanak Róma mai püspökével. A Szombathelyi Egyházmegye munkatársai, önkéntesei – Bodorkós Imre NEK-koordinátor, szentgotthárdi plébános irányításával – voltak mindenben a segítségünkre. Sárváron, Celldömölkön újabb csoportok szálltak fel a különvonatra, a Veszprémben csatlakozó hívek a tizenkettedik (az utolsó) kocsiban foglalhattak helyet. A lelki ráhangolódást közös imádság is szolgálta, a kupékban volt lehetőség szentgyónásra. Meghallgathattuk dr. Székely János (1964) szombathelyi megyéspüspök ünnepi köszöntőjét. „Nyissuk ki a szívünket, és engedjük, hogy Szent Péter utóda, akin keresztül a Szentlélek akar minket vezetni, tanítani, szóljon hozzánk.” „A teremtő Isten végtelen szeretet, azért alkotta a mindenséget, és azért alkotott minket, hogy önmagát nekünk ajándékozza.” „A szeretet titkát ünnepeljük”. „Isten képessé tesz nagylelkűen, önfeledten szeretni.” „Az emberi szívet egészen csak Isten tudja betölteni, semmilyen földi dolog.”  „Az eucharisztia Isten ölelése; segít megerősíteni, hogy vigyük a magunk keresztjét. Engedjük, hogy Isten elvegyen tőlünk véges dolgokat, és ajándékozzon helyette végtelen szeretetet.” „Tartsuk a lelkünket a napra, engedjük, hogy Jézus fénye beragyogja az életünket.” 

S hogy vajon zarándokként mi(ke)t vittünk magunkkal a szó szoros, avagy akár átvitt értelmében, hogy megáldassuk az(oka)t Ferenc pápával? Magánügy, természetesen. Bár nem járunk messze az igazságtól, s aligha csupán feltételezés: kinek-kinek a táskájában, a szatyrában, a hátizsákjában ott lapul(hatot)t szeretteinek a fényképe és talán egy-két fontos, apró tárgy is. (E sorok írója kis keresztet is „utaztatott”, amire az egyik turkálóban bukkant rá. Ott lapult a zsebemben a Törőcsik Mariról szóló, A Jóisten tenyerén című  könyvem bővített kiadásának tartalomjegyzéke. Remélve, hogy a pápai áldás segít megjelentetni a kötetet, amire Marika még tavaly karácsonykor áldását adta, írásban is.)

A Nyugati pályaudvari érkezés után csapatokba szerveződve folytattuk utunkat gyalogosan az Oktogon, az Andrássy út felé, ahol kisebb-nagyobb egységekben elváltunk egymástól, attól függően, mely’ szektorba szólt az akkreditációs kártyánk…

Amikor Róma püspökének a mobilja elhaladt előttünk, mellettünk, megnyugodva regisztrálhattuk: Ferenc pápa életerős, derűs, figyelmes, jóságos. S egyszer csak a közelünkben váratlanul megállítatta a járművet. Mosolyogva vette át a feléje nyújtott egyik, majd másik kisdedet, homlokon csókolta őket. Megáldotta a – JÖVŐT. 

Villanások szentmisei fohászából: „Ne érjük be olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből áll”. „Mindig, ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna.” „A gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt.”  „Ugyanazon az úton járjunk, mint Mesterünk, aki szolgálni jött, és nem azért, hogy neki szolgáljanak.”

Szenkovits Péter 
Fotó: MTI