km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Fellobbant az öröm lángja a város adventi koszorúján

Fellobbant az öröm lángja a város adventi koszorúján

Szombat délután fellobbant a városi adventi koszorú harmadik gyertyájának lángja. Kéner Balázs, a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője köszöntötte a jelenlevőket a Berzsenyi téren, majd Torma-Hasza Mónika, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkésze tartott ünnepi igehirdetést.

Kéner Balázs a szombathelyi adventi gyertyagyújtás harmadik ünnepe alkalmából mondott köszöntőjében úgy fogalmazott, ma a hit és a remény után felgyullad az öröm lángja is, s az ünnepi készülődés hangulata mellé most az öröm is a lelkünkbe költözik. – A mai nap különlegességét az is mutatja, hogy az adventi koszorú harmadik gyertyáját nem lila, hanem rózsaszín szalag díszíti, hiszen a mai nap liturgikus színe a rózsaszín. Ma, amikor majd a harmadik gyertya lángja is fellobban, arra a világosságra is gondolhatunk, ami a pásztorokat is megvilágította Jézus születésének napján. Eljött a világ világossága, és a sötétségből fényt hozott mindannyiunknak – ezen gondolatok kíséretében köszöntötte Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében Kéner Balázs az ünnepen megjelenteket, majd felkérte Torma-Hasza Mónikát, a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség lelkészét az ünnepi liturgia megtartására.

– A felénk érkező Úr nem egyszeri találkozásra hív – beszélt a lelkész az advent igazi jelentéséről –, hanem állandó vendég szeretne lenni életünkben. Nem vagyunk egyedül, mert Isten ma is mellénk lép, s biztat: emeljétek fel a fejeteket. Nehéz ma felemelni a fejünket, mikor minden széthullani látszik körülöttünk. Kétségbeesés, félelem lesznek úrrá rajtunk. Ebben a helyzetben megszólít minket az Isten, mert tudja, mire van szükségünk: elindult felénk, s megáll életünk ajtajában. Vár a nagy találkozásra, amiről Jézus beszél. Advent csodája az újrakezdés lehetősége, hogy igent mondhatunk annak az Istennek, aki ránk sokkal előbb igent mondott és szeretné, ha vele járnánk. Ez az időszak felkészülés erre a nagy találkozásra – hangsúlyozta  Torma-Hasza Mónika ünnepi beszédében.

A város adventi koszorújának negyedik, örömet jelépező gyertyáját  dr. László Győző,Szombathely MJV alpolgármestere gyújtotta meg. 

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.