km/óra
  2025.07.17., csütörtök  •  Endre, Elek napja
Felavatták Károlyi Antal egykori főépítész emléktábláját

Felavatták Károlyi Antal egykori főépítész emléktábláját

Károlyi Antal, Szombathely egykori főépítésze emléktáblájának avatási ünnepsége volt ma délután a Március 15. téren. Az emléktáblát az általa tervezett Művelődési és Sportház falára helyezték el, a rajta látható dombormű Tóth Magdolna szobrászművész alkotása.

Károlyi Antal Ybl-díjas építész, Szombathely egykori főépítésze, a Március 15. téri épületegyüttes tervezője volt. Rá emlékezve készíttetett családja emléktáblát, amelyet a Művelődési és Sportház falán helyeztek el múlt pénteken. A helyszín nem véletlen: az épület 1963 óta tölt be meghatározó szerepet Szombathely és Vas megye életében, tervezésével Károlyi Antalt bízták meg.
A Sportházat Károlyi Antal egy olyan többfunkciós épületnek tervezte, amely koncertek és sportrendezvények lebonyolítására egyaránt alkalmas. Ez a koncepció szokatlannak számított abban az időben. Az eltelt évtizedek bizonyították, hogy a létesítmény kiválóan szolgálja a városi és megyei programokat. 2015-ben újították fel, ám eredeti arcát javarészt megőrizte.


Az ünnepségen Prikazovits Ferenc Vörösmarty Szózatát szavalta el: a versválasztás sem volt véletlen. A Károlyi Máriának, a volt főépítész lányának emlékező gondolataiból – melyek Nemes Judit tolmácsolásában hangzottak el – megtudhattuk, hogy Vörösmarty verse különösen fontos jelentéssel bírt Károlyi számára. Lánya sorai egy 1951-es tanévzárót elevenítettek fel, amire, apja kívánságának megfelelően, megtanulta és elszavalta a Szózatot. A világháborút követő diktatúra éveiben sokan hagyták el az országot, Károlyi úgy döntött, hogy marad, "s a Szózat szép szavait az én gyermeki előadásomban hallva erősítette meg az itt élni és meghalni kívánó szándékát." – zárult az emlékezés.


Az ünnepségen köszöntőt mondott Feiszt György levéltáros. Szombathely múltjának megismertetését különösen fontos ügynek érzi, kezdte beszédét, ezért megtiszteltetés, hogy egy jelentős életművű személyiség emléktáblájánál mondhat beszédet. Károlyi Antal Szombathely város 20. századi arculatát napjainkig maradandóan meghatározó személyiség. Feiszt felidézte az építész főbb munkáit, hogy csak a szombathelyieket említsük: 1949-ben Szombathelyen a második világháborús bombatámadás romjainak eltakarítása után, a város történelmi szerkezetének megtartását szem előtt tartva ő tervezte a Savaria tér épületeit. 1954-től ő irányította Szombathely városrekonstrukcióját. A Nyitra utcai Általános Iskola (1955), Művelődési és Sportház (1963), a Szakorvosi Rendelőintézet (1964), a megyei pártszékház, a hangversenyteremhez illesztett zeneiskola (1975) fűződnek a nevéhez. 


A beszéd után az egykori főépítész fia, Károlyi István és dr. László Győző alpolgármester leplezték le az emléktáblát, mely innentől fogva – a Károlyi Antalról elnevezett utcával együtt – méltó emléket állít Szombathely egykori főépítészének.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Robogós szenvedett balesetet Szombathelyen
Megszépül és új funkciót kap az egykori Takáts-ház
Az egykori Takáts-házba költözik a Mathias Corvinus Collegium Szombathelyi Képzési Központja. Az épületet felújítják, a munkálatok már zajlanak. Modern, kifinomult belsőt kap az új központ úgy, hogy megtartják a ház műemléki értékeit. A tervek szerint a kész épületet jövő májusban adják majd át.
Jól nézzen be a fagyasztóba, mirelit steaket hívtak vissza a forgalomból
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján a szlovák hatóság határérték feletti mennyiségű higanyt mutatott ki egy Spanyolországból származó fagyasztott, szeletelt kékcápa termékben, amelyből Magyarországra is érkezett több vállalkozás részére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Csomagolásmentes vásárlás: a szombathelyi piacon egész évben figyelnek a környezettudatosságra
Bár a csomagolásmentes vásárlásra ebben a hónapban hívják fel kiemelten a figyelmet országszerte a műanyagmentes július mozgalom keretében, a Vásárcsarnokban egész évben népszerűsítik ezt a környezettudatos megoldást. Zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és tejtermékeket is érdemes saját táskába, dobozba kérni.