km/óra
  2025.02.12., szerda  •  Lívia, Lídia napja
Farsang helyett szülinapi köszöntő a Váci 22-ben

Farsang helyett szülinapi köszöntő a Váci 22-ben

Minden bizonnyal alig akad olyan összetartó lakóközösség ma Magyarországon, mint amilyen a Váci Mihály utca 22-ben van. Az 1990-es évek elejétől szerveztek évről-évre farsangot a félemeleten. Az idén úgy döntöttek, hogy a mulatság helyett születésnapi bulit rendeznek. Lukács Zoltánné, Gizi néni a minap töltötte be 90. születésnapját – őt ünnepelték ma az itt élők, valamint Horváth Soma, a körzet képviselője.

 

Sárközi Artúr ötletgazda és főszervező arról mesélt, hogy az első lakók között költöztek be a lakásba 1981-ben, többen is vannak a lépcsőházban, akik 40 éve itt élnek már. A ’90-es évek elejétől rendeztek lépcsőházi farsangot, eleinte évente, majd kétévente gyűltek össze. Aztán a koronavírus közbeszólt, volt egy kis kihagyás, de tavaly ismét összejöttek.

Ezúttal azonban nem a farsang adta meg a buli apropóját, hanem egy helyi lakó, Lukács Zoltánné, Gizi születésnapja. Lukács Zoltánnénak, Gizi néninek két gyermeke, öt unokája, valamint kilenc dédunokája van már. Hatan voltak testvérek. Az általános iskola első három osztályát Csepelen járta, utána került vissza Ásványráróra. Általános iskola befejezése után 1 évig járt Sopronba a közgazdasági technikumba, utána költözött át Szombathelyre, és folytatta itt a közgazdasági középiskolában a tanulmányait. Középiskolás évei alatt ismerkedett meg Lukács Zoltánnal, aki később férje lett. Első gyermekük, Zoltán 1952-ben született. 1955-ben, mikor kisfia 3 éves lett, elment dolgozni az Oladi Szakiskolába. Egy évet dolgozott, majd megszületett második fia, Gábor 1956-ban. 3 év eltelte után ismét elment dolgozni, ekkor fűrészesekhez ment, ahol 3 évet volt, innen a STYL-hez ment át, 10 éven keresztül dolgozott itt, mint pénzügyi előadó. Következő munkahelye a Domus bútorbolt volt, itt is pénzügyesként dolgozott, innen is ment nyugdíjba. Nyugdíjas éveit azzal színesítette sokáig, hogy vigyázott unokáira, Zoltán fiánál kettő, Gábor fiánál három gyermek született. Időközben férje egészségi állapota nagyon megromlott, ő ápolta őt otthon, ő látta el súlyos állapota ellenére. Férje halála nagyon megviselte, sokat volt egyedül, de aztán sorra születtek a dédunokák. Mai napig nagyon szeret a családja körében lenni. A magány ellen tett, beiratkozott a Váci utcai Idősek Klubjába, ahová szívesen jár.

- Öröm ilyen közösségben élni, itt nem érzi az ember, hogy telnek az évek. Mind a mai napig igyekszem aktív életet élni, sokat beszélgetünk a lakókkal, kártyázunk, dominózunk, vagy amihez kedvünk van. Jómagam 1983-ban költöztem ide. Fantasztikus emberek, hálás vagyok a sok gratulációért – mondta Gizi néni, akit Horváth Soma egy virágcsokorral és egy üveg pezsgővel köszöntött a partin. A körzet képviselője 2014 óta rendszeres résztvevője a Váci 22-ben tartott rendezvényeknek – a maira is örömmel látogatott el.

A köszöntések után aztán kezdetét vette a zsúr – a batyus buli nagyszerű hangulatban telt.  

 

(Fotó: Nagy Jácint)

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.
Egészségügyi dolgozókat díjaz a város, várják a javaslatokat
Három kategóriában adományoznak elismeréseket az egészségügyi szektorban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóknak.
A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében
A nő az autóban hagyta a nagyobbik gyermekét. A mozdonyvezető sokkot kapott a péntek este történtektől.
Csontszárazak a földek, nem kizárt egy a 2022-es évhez mérhető aszály
Az elmúlt három hónap csapadékmennyisége jelentősen elmarad a sokéves átlagtól, és a talajok vízellátottsága is kritikus szintre süllyedt, ezért jelenleg kedvezőtlenebb a csapadékhelyzet az országban, mint a 2022-es aszálykatasztrófa előtt, derült ki a hvg.hu összeállításából.
legfrissebbek
Olasz slágerekkel, versekkel és vetítéssel érkezik a Savaria moziba a Szerb Antal-legenda
Prieger Zsolt és Magyar Bori február 20-án a Savaria mozi Hildebrand István termébe hozza el Szerb Antal-estjét, a turné utolsó előtti állomásaként. Az Anima Sound System alapítóját telefonon értük el – egy Gyenesdiásra tartó vonaton.
Állatkínzás Szombathelyen: két sovány vizslát és egy macskát rángatott pórázon egy nő, a rendőrök léptek közbe
A szomszédok többször kértek rendőri segítséget és közigazgatási eljárás is folyt már a gazda ellen. Most lefoglalták az állatokat és elkezdték a kezelésüket.
Műszaki hibás vonat okozott galibát szerdán délben Celldömölkön
Közel háromnegyed órát kellett várniuk az utasoknak, hogy tovább utazhassanak.
Viccből fenyegette bombarobbantással iskoláját egy 13 éves fiú
Viccből fenyegette bomba robbantásával iskoláját egy 13 éves tápiószelei fiú, akit egy nap alatt azonosítottak a rendőrök – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Nagy korszerűsítésre készül a GYSEV a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván vonalon
Megkezdődik a Hegyeshalom–Csorna–Porpác–Szombathely–Zalaszentiván vasúti korridor TEN-T előírások szerinti korszerűsítésének előkészítése. A GYSEV Zrt. az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatásával indítja el az ún. Borostyán vasúti árufuvarozási folyosó fejlesztésének tervezését.