km/óra
  2023.12.10., vasárnap  •  Judit napja
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Raktárból modern kiállítótér

Raktárból modern kiállítótér

Látványos változáson esett át az egykori Éva-malom épülete: nemcsak belül, kívül is felújították, keleti homlokzata téglaborítást kapott. Ez a fal közösségi alkotás eredménye: a tervező javaslatára a szombathelyiek tavaly augusztusban – még a kiégetés előtt – rajta hagyhatták kézjegyüket.

 

A 150 éves épület történetének nagy részében raktárként funkcionált, s bár többször átalakították, ipari jellegét a mai napig megőrizte. Sőt, éppen ezen adottságai miatt alkalmas új funkciójára: a szombathelyi születésű Kossuth-díjas keramikusművész, Schrammel Imre életművének méltó elhelyezésére. 


A kiállítóhely főbejáratát az Iseum felőli oldalon alakították ki, itt léphetünk be a 140 négyzetméteres fogadótérbe, ahol a jövőben időszaki kiállítások várják a látogatókat. A régi épülethez hozzátoldott lépcsőházon keresztül az emeletre jutunk, ahol még tágasabb a tér: 250 négyzetméter áll rendelkezésre, Schrammel Imre munkáinak elhelyezésére. A művész 2019-ben szülővárosának ajándékozta életműve jelentős részét, 111 alkotást – ezek, valamint a Herendi Porcelánmúzeumból letétbe kapott 30 műve lesz majd látható az itt kialakítandó állandó kiállításon. A posztamensekre helyezett plasztikák és szobrok különleges megvilágítást kapnak: a nyolcféleképpen állítható lámpák egyedi hangulatot és különböző hangsúlyokat adnak majd a műtárgyaknak, s ezt a hatást a kisméretű ablakokból érkező fény sem zavarja meg.


Az épület pincéjét és tetőterét is hasznosítják. A legalsó szintet gyerekek veszik majd birtokba: a múzeumpedagógiai foglalkozásokon agyagozhatnak, kerámiatárgyakat készíthetnek. Az ehhez szükséges korongokat és a kemencét már megrendelték, hamarosan megérkeznek. Ugyanitt raktárhelyiséget is kialakítottak, és itt helyezték el azokat a jelzett téglákat, amelyek nem kerültek ki a homlokzatra.


A padlástér felújítása ugyan nem volt része a projektnek, de a tiszta, világos helyiség akár rendezvények megtartására is alkalmas lehet. 


Csapláros Andrea múzeumigazgató szerint, ha a járványhelyzet engedi, június végén, a Múzeumok Éjszakáján a látogatók előtt is megnyílik majd Szombathely legújabb kulturális tere.  

 

Tanai Ibolya

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.