km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Haladás: Győzelem Győrben!

Haladás: Győzelem Győrben!

Az NB/II-es focibajnokság 22. fordulójában Michal Hipp alakulata 3-1-re nyert Győrben a vasárnap délutáni összecsapáson. Verpecz István a második félidő elején büntetőt hárított, Csernik duplázott.

A szeles, hűvös időben kezdődött a Nyugat-dunántúli rangadó: a két gárda a tabellán a 7., illetve a 8. helyről várta az ütközetet. A mieinknél Bosnjak helyett Devecseri, Borvető helyett pedig Molnár Rajmund kapott helyet a kezdőcsapatban - a múlt hetihez képest ez a két változás történt.  
A 2. percben kis híján megszerezte a vezetést a Hali: Rácz jobboldali szöglete után Csilus 6 méterről a rövid sarokról csúsztatott bele a labdába, ami a jobb oldali kapufára vágódott, majd a védelem szögletre mentett. A 7. percben Keresztesi is fejjel veszélyeztetett, de a labda fölé szállt.

A 9. percben Csernik révén megszerezte a vezetést a Haladás: Egy baloldali akció végén Nyíri tört be a 16-oson belülre, Fodor mellett eltolta a labdát, majd elesett, a játékszer azonban Csernik elé került, aki elegáns mozdulattal 11 méterről a kivetődő Kovácsik mellett a bal alsó sarokba helyezett (0-1)!

A 16. percben Vitális Lacza remek átadása után belépett a 16-oson belülre, majd 10 méterről, balról, kissé éles szögből a rövid felsőbe bombázta a labdát (1-1). Kissé váratlanul este a találatok, hiszen az első húsz percben jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a felek. A győrieknél volt többet a labda, a Hali kontrákkal próbálkozott, kevés sikerrel.

A házigazda átvette a játék irányítását, a vasiak a meccs ezen periódusában nem igazán tudták megtartani a labdát. Fél óra elteltével kiegyenlítettebb lett a játék, és újabb Haladás-találat született!  Egy baloldali szöglet után röviden szabadítottak fel a győri védők, a labda Csernik elé került, aki 21 méterről a jobb alsó sarokba lőtt – mintha Tomán megpattant volna a labda, ez csapta be Kovácsikot (1-2)!

A 37. percben Kiss Balázs egyenlíthetett volna, de a baloldali beadás után 5 méterről a jobb kapufa mellé pörgetett – ezt alaposan végig mozizta a komplett Haladás-védelem.

A 39. percben ismét betalált a Hali! Molnár kapott indítást Csilustól, támadónk Szujót rendesen beforgatta, majd 16 méterről jobbal a jobb alsó sarokba bombázott (1-3)! Remek egyéni teljesítmény volt.

A 44. percben percben egy formás Hali-akció végén Nyíri hozta ajtó-ablak helyzetbe Csermiket, a középpályásunk 8 méterről jobbról lőtt, Kovácsik bravúrral védett. A harmadik vasi találat rendesen megfogta a házigazdát, a szombathelyiek a játékrész végén simán lőhettek volna újabb gólokat. Teljesen megérdemelten vezetett a Haladás a szünetben.

A győriek hármat is cseréltek a szünetben, amelynek gyorsan meg is lett az eredménye. A 46. percben az ex-szombathelyi Kiss Bencét buktatta Devecseri a 16-oson belül, a játékvezető 11-est ítélt. Vitális végezte el a büntetőt, de a jobbra tartó labdát azonban Verpecz bravúrral védte! Az ellentámadásnál Molnár Rajmund került hatalmas helyzetbe, de 11 méterről a bal kapufa mellé gurított. Izgalmasan indult a második félidő.

A Haladás ötletesen, jól focizott, feltolta a védekezését, így az ETO nem tudta kihozni a labdát a saját térfeléről. Rácz, Csernik, Csilus és Molnár is nagy kedvvel focizott, nem igazán tudtak mit kezdeni a középpályásainkkal a hazaiak.  

Egy óra elteltével kijött a szorításból a Győr, Vitális szervezte a játékot, amelybe azonban sok hiba csúszott, így helyzetekig nem jutottak el Morinigóék. A 65. percben Derekas szerezte meg a labdát Vinglertől, kapura tört, 12 méterről lőtt, de a védők szögletre mentettek – ez is komoly helyzet volt. Az ellentámadásnál Csontos tört be a 16-oson belülre, éles szögből azonban a jobb kapufa mellé lőtt. Továbbra is kifejezetten jó volt a meccs, mindkét gárda gólra törően, bátran futballozott. A 71. percben Németh Milán indításával lépett meg Molnár Rajmund, egy az egyben megverte Keresztest, támadónk centerezett, de Fodor tisztázni tudott. A 75. percben Priskin vette célba a Haladás kapuját, de a labda középre tartott, így magabiztosan hárított Verpecz.

Az utolsó tíz percre fordulva a Cserniék taktikusan játszottak, a mintegy 150 fős vendégtábor pedig folyamatosan buzdította kedvenceiket.  

A Haladás teljesen megérdemelten nyert Győrben, a vasiak a mérkőzés nagy részében jobban futballoztak ellenfelüknél.  

ETO FC GYŐR–SZOMBATHELYI HALADÁS  1 - 3   (1 - 3)
Győr, ETO Park. 700 néző. Vezeti: Takács Tamás (Ring Kevin, Szabó Dániel)
ETO FC GYŐR: Kovácsik – Kovács K., Fodor, Szujó (Csontos 46.), Keresztes, Toma, Kiss M. (Vingler 46.), Vitális, Kiss Ba. (Borsos 86.), Morínigo (Priskin 74.), Lacza (Kiss B. 46.). Vezetőedző: Tímár Krisztián.
SZOMBATELYI HALADÁS: Verpecz – Simut, Csató, Devecseri, Németh M. - Nyíri, Derekas, Rácz B. (Zvekanov 91.), Csilus, Csernik (Doktorics 83.) - Molnár R. (Borvető 86.). Vezetőedző: Michal Hipp.
Góllövők: Vitális (16.), ill. Csernik (9. és 31.), Molnár R. (39.)

 

 

(Fotó: Nagy Jácint/archív)

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.