km/óra
  2022.08.17., szerda  •  Jácint napja
Szeptemberben is folytatódik az Érezd Szombathelyt! programsorozat

Szeptemberben is folytatódik az Érezd Szombathelyt! programsorozat

Food Truck Show, Enyedi Ildikó Cannes-i Filmfesztiválon is bemutatott új filmje, Kutatók Éjszakája érkezik a következő hetekben Szombathelyre. A szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Weöres Sándor Színház is számos programmal készül.

A csütörtök délelőtt megtartott sajtótájékoztatót Nagy-Bakonyi Boglárka színésznő nyitotta meg, aki az Ájlávjú című musicalből énekelte az I will be loved tonight című dalt, zongorán az előadás zenei vezetője, Maronics Ferenc kísérte.

 

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője értékelte a múlt hétvégén megrendezett Savaria Napokat. Elmondta, hogy látszott, hogy a szombathelyiek vágytak a programokra, ugyanis szinte minden rendezvény teltházas volt. Az esti ingyenes koncertekre pedig hat-hétezren látogattak ki, megtöltve a Fő teret. Annak is örült, hogy a rendezvény lebonyolítása is kulturált volt, semmilyen atrocitás nem történt.

 

Grünwald Stefánia azt is elárulta, hogy szeptemberben is számos remek program vár még a szombathelyiekre: a Capito Gitárklubnak lesz két koncertje, meghosszabbítják az "50 éves a szombathelyi Textilbiennálé" kiállítást, a Skanzenben szüret témájú tárlatvezetésre kerül sor, a Romkertben is lesz egy igazán különleges bemutató, és a városunkban is működő ELTE számos programmal várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján.

 

Prieger Szabolcstól, a kulturális és városi nagyrendezvény koordinátorától megtudtuk, hogy a hétvégén Food Truck Show lesz a Fő téren. Péntektől vasárnapig, déltől este 10-ig (vasárnap 9-ig) lehet megkóstolni az ínyencségeket. Többek között itt lesz Budapest egyik leghíresebb tengeri ételekre specializálódott étterme, a Nemo Fish&Chips étterem. Szombathelyre érkezik a Levendula Fagyizó és a Smokey Monkies BBQ is.

 

A hónap folyamán látható lesz egy Európa-szerte ismert színész-artista házaspár több előadása is. Ők az Emlékmű-dombon adnak elő több darabot, például A brémai muzsikusokat. A legkisebbek szórakoztatásáról a Mesebolt Bábszínház fog gondoskodni, ők egy közkedvelt rendezvénnyel, a Hang-Tér-Képpel érkeznek a Fő térre, rossz idő esetén az MMIK-ba.

 

Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója elárulta, hogy a Weöres Sándor Színház a Weöres T.É.R. rendezvény keretében bemutatja az évad darabjait és a társulatot. Lesznek társasjátékok, beszélgetések és zenés előadások is.

 

Varga Albin, a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője és Horváth Győző, az Ungaresca Táncegyüttes vezetője a Vasi Néptáncpanoráma programját ismertették. Megtudtuk tőlük, hogy a Berzsenyi téren lesz táncház, flashmob, táncoktatás és temérdek bemutató is.

 

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója, Horváth Zoltán elmondta, hogy folytatódik az igencsak népszerű Szerda esti akusztik-sorozat, és lesz családi nap a Víztoronynál. Szombathely is csatlakozott Kultúrházak éjjel-nappal nevezetű sorozathoz. Horváth Zoltán azt is elmondta, hogy az Energy Dance Team most hétvégén beveszi a Ferences-kertet (rossz idő esetén a Sportházat) egy jótékonysági gálaműsorral, amely kifejezetten a koronavírus-járvány időszakáról szól. A Savaria Moziban pedig látható lesz Enyedi Ildikónak a Cannes-i Filmfesztiválon is bemutatott  A feleségem története című filmje.

 

A sajtótájékoztatót az Energy Dance Team táncosai zárták, akik a szeptember 4-i Változás című táncest egy részletét hozták el.

címkék
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
Savaria Fórum 31. évfolyam 28.szám - 2022.08.12.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Megyei II. osztály, északi csoport: több csapatnál is kiszakadt a gólzsák az első fordulóban
A Bozsok kilenc, az Uraiújfalu fél tucat találatig jutott, a Lukácsháza és a Sé is ötször vette be ellenfele kapuját. Idegenben nyert az Alsóújlak, valamint az Újperint, a Spari pedig 1-1-es döntetlent játszott a Gércével.
Megújul a 11-es Huszár úti streetball pálya
Több mint húszmillió forintból újul meg a streetball pálya a 11-es Huszár úti tömbbelsőben. A beruházás uniós pályázatból és a szombathelyi önkormányzat támogatásával jöhet létre. Erről tartott sajtótájékoztatót Bokányi Adrienn tanácsnok, a körzet önkormányzati képviselője.
A generátor szíjának elszakadása vezetett egy felsőjánosfai gépjárműtűzhöz
A tűzesethez a körmendi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik elvégezték a jármű áramtalanítását, írja a vasi katasztrófavédelem honlapja.
Kiszáradnak a fák, miért nem locsolják többet?
A Szompark hivatalos Facebook-oldalán jelentette meg az alábbi közleményt.
Bérlet- és jegyár csökkentés az SZKKA-nál
A szurkolókkal egyeztetett a kézilabda klub vezetősége a döntés meghozata előtt, írja a csapat hivatalos honlapja.