km/óra
  2024.06.14., péntek  •  Vazul napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Emlékezzünk II. János Pál pápára

Emlékezzünk II. János Pál pápára

Wadowicében, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál pápa (latinul: Ioannes Paulus PP. II; olaszul: Giovanni Paolo II; lengyelül: Jan Paweł II; eredetileg: Karol Józef Wojtyła, elhunyt: Róma, 2005. április 2.) a katolikus egyház feje 1978-tól haláláig, írja a Paprikablog.

Posztjukban ez áll: "II. János Pált 1978. október 16-án választották pápává. Október 22-én, szabad ég alatt, a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét, melyen 117 bíborossal karöltve és mintegy negyedmillió emberrel imádkozott együtt. 264. volt az egyházfők sorában, 455 év óta az első nem olasz származású, és az összes addigi pápa között a legelső, aki egy szláv nép fia. Ezért különösen magáénak érezte azoknak a népeknek a felhívását, akikhez a két szent testvér, Cirill és Metód fordult.

Pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért. Erkölcsi tanításában konzervativizmus, valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte. Társadalmi kérdésekben egyaránt kritizálta a „létező” szocializmust és a kapitalizmust. Szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. A béke híve volt, többször felemelte szavát a háborúk ellen.

Több mint 100 utazást tett külföldre, nagyobb utat járt be, mint az összes addigi pápa. A világsajtó hamar elkeresztelte „utazó pápá”-nak. 1338 embert avatott boldoggá és 482-t szentté. Boldoggá avatta többek között Kalkuttai Teréz anyát 2003-ban; a magyar szentek közül ő avatta szentté Kingát, IV. Béla király egyik lányát 1999-ben, valamint Hedviget, Nagy Lajos leányát. 2004-ben pedig boldoggá avatta IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt.

II. János Pál volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa Szent Péter és IX. Piusz után. Kétségtelenül ő a történelem eddigi legismertebb és legközkedveltebb pápája, ugyanakkor a legismertebb lengyel a világon.

Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén boldoggá avatta és ünnepét október 22. napjában jelölte meg, majd 2013. július 5-én Ferenc pápa aláírta a szentté avatásához szükséges dokumentumot. Szentté avatására 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján került sor, XXIII. János pápával együtt."

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 22. szám - 2024.06.07.
Savaria Fórum 33. évfolyam 22. szám - 2024.06.07.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Rengeteg utat lezártak az áradás miatt a megyében
Az árvíz miatt egyre tovább bővül a lezárt utak listája a megyében.
Választási eredmények 2024: árad a Rába, kiderül, ki vezetheti Szombathelyt
Miközben rekordközeli áradat érkezik a Rábán, harmadfokú készültség van a Pinkán, eldől, hogyan szerepeltek a pártok, polgármester- és képviselőjelöltek a városban, a vármegyében és az országban. Árad-e a Tisza is, meglesz a Fidesz-KDNP 50 százaléka, ki esik az ötszázalékos küszöb alá a kis pártok közül? Élő hírfolyamunk a 2024-es önkormányzati és EP-választási eredményekről.
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
Szombathelyen és a megyében is küzdenek az árral
Az éjszakai esőzések után ismét áradnak, kilépnek medrükből a folyók és a patakok a megyében, Szombathelyen is védekezni kell a víz ellen. A Rábán és a Pinkán is harmadfokú készültség van, más megyékből vezényeltek át szakembereket, a Rába-völgyben további áradásokra kell számítani.
A Rába és a Pinka áradása miatt ezek az utak továbbra sem járhatóak Vas vármegyében
A Rába és a Pinka kiöntése miatt összesen nyolc, belvíz okán pedig egy alacsonyabb rendű összekötő út járhatatlan az Útinform kedd kora reggeli tájékoztatása szerint. Mutatjuk, melyek ezek.