km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Elűzték a telet Táplánszentkereszten

Elűzték a telet Táplánszentkereszten

A rossz idő ellenére is jó hangulatban telt szombaton Táplánszentkereszten az I. Télűző Forraltborfőző Verseny. Annyira sikeres volt a megmérettetés, hogy estére a rossz időt is elűzték. Délután a családokat is várták, a művelődési házban meglepetéssel és koncerttel készültek a gyerekeknek.

 

Dávid-Tóth Andrea közösségszervező elmondta, hogy az előzetes felhívásra 7 csapat jelentkezett. A helyi egyesületeket korábban felkérték, hogy vegyenek részt a megmérettetésen, melyhez magánemberek is csatlakoztak. A bort Táplánszentkereszt Önkormányzata biztosította, a további eszközökről a csapatoknak kellett gondoskodniuk. Kreatív, ötletes csapatnevekkel vágtak neki a forraltbor főzésének, mindenki titkos recept alapján dolgozott. Voltak, akik saját bögrében kínálták a finom nedűt, mellé saját sütésű pogácsával, fánkkal is kedveskedtek.  


– Kicsit aggódtunk a szombati időjárás miatt, mivel erős szélvihar kerekedett, és hódara is hullott, de mindenki felkészült a mostoha körülményekre – tette hozzá a közösségszervező. – Odafigyeltek a csapatok a biztonságos tűzrakásra, és időjárásálló eszközöket is hoztak magukkal. Annyira jól sikerült a télűző verseny, hogy a végére tényleg el is űztük a rossz időt. A szél lecsendesedett, és télhez képest kellemes idő lett. 


A rendezvényre látogatóknak a helyi diákok értékelő lapokat is osztogattak, ezen lehetett 1-től 10-ig pontozni a forraltborokat. Nemcsak az ital íze számított, hanem sokan figyelembe vették a kitelepülést és a kínálás módját is. A vendégek pontszámai alapján a versenyt a helyi polgárőr egyesület és a Táplánszentkereszt Kultúrájáért Egyesület közös csapata nyerte. Ők egy 5 ezer forintos pizzavásárlási utalványt kaptak. A többi csapat sem keseredett el, nem árulták el a forraltborok titkos hozzávalóit, mert abban reménykednek, hogy jövőre ismét elűzhetik finom italukkal a telet. 


A program a szervező szerint sikeres volt, hiszen nemcsak a családokat sikerült megszólítani, hanem az egyesületek az idősebb lakosokat is kicsalogatták a rendezvényre. Így a járványhelyzet ellenére is elindulhatott a közösség újraépítése, hogy az emberek ismét találkozhassanak egymással. A forralt borok kóstolása mellett a művelődési házba is várták a kicsiket és a nagyokat. Három órakor kinyitott a játszóház, tele új játékokkal. Ezeket az elmúlt két rendezvényen árult tombolák bevételeiből vásárolták, 130 ezer forint értékben lepték meg a gyerekeket. Nemcsak játszani lehetett, hanem bulizni is, Molnár Orsi adott családi koncertet. Az énekes második alkalommal lépett fel a településen, egy teljesen új műsorral kedveskedett a gyerekeknek. Közvetlen, kedves stílusa most is megnyerő volt, csak a legkisebbek maradtak szüleik ölében, a nagyobbak ropták a táncot a parketten. 

 

Fotó: Dávid-Tóth Andrea

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.